Futsal: sima vereség a Berettyóújfalu otthonában – de második hely az alapszakasz végén

Öcaline • 2017. március 13. 21:36 • Sport 0 3

Tartalékos összeállításban lépett pályára, nem is szaggatta szét az istrángot, így végül sima, 3-0 arányú vereséget szenvedett a futsal bajnokság alapszakaszának záró fordulójában a Dunaferr DUE Renalpin együttese a Berettyóújfalu otthonában ma este. Az eredmény nem módosított a mieink pozícióján – a második helyről várhatja a rájátszást a Fehér-alakulat.

Komoly küzdelemre készült, igazi presztízscsatát várt a mai meccstől a Dunaferr gárdája – a dunaújvárosi legénység a legkomolyabb riválisok egyikéhez látogatott, hiszen a Berettyóújfalu csapata fogadta Fehér Zsolt gárdáját a bajnokság alapszakaszának fináléjában.  A küzdelmet tovább élezte, hogy bár a mieink az eredménytől függetlenül másodiként zárták a pontvadászat első etapját, a vendéglátóknak mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy harmadikként fejezzék be az alapszakaszt. A tétnek megfelelő elánnal vetették magukat a meccsbe az alakulatok, és bár a hazaiak fölénye jellemezte az első játékrészt, a mieink makacsul tartották magukat, ráadásul a dunaújvárosi kontrákban is benne volt a gólszerzés esélye. Több nagy helyzetet alakított ki a vendéglátó, és bár a Hosszú-Gorjanácz páros is veszélyes duót alkotott, a végjátékig maradt a döntetlen. A hosszú gólcsendet a szünet előtti utolsó percben sajnos a hazaiak törték meg – így sovány Berettyó-előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok (1-0).
A második felvonásban többször veszélyeztetett a Dunaferr, gólig azonban nem jutott a Fehér-legénység, ráadásul ahogy kinyílt a mieink védelme, egyre többször veszélyeztetett a jó erőkből álló hazai gárda. Sokáig úgy tűnt, "egygólos" meccs kerekedik a forduló rangadójából, ám a véghajrá is a Berettyóújfalunak sikerült jobban – két formás támadást is góllal tudtak befejezni a vendéglátók, így alakítva ki a 3-0 arányú végeredményt. Az eredmény azonban nem osztott, de nem is szorzott: így is a második helyen zárta az alapszakasz küzdelmeit a Dunaújváros!

Következhet a rájátszás – hajrá Dunaferr!

MVFC-Berettyóújfalu – Dunaferr DUE Renalpin 
3-0
(1-0)

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek