A mosható pelenkák típusai

Öcaline • 2025. március 21. 10:45 • PR, marketing, hirdetés 0 0

Mostani cikkünkkel azoknak a várandós hölgyeknek szeretnénk kedveskedni, akik elhatározták, hogy környezettudatos módon mosható pelenkát adnak a majd a babájukra, de nem tudják, milyen lehetőségeik vannak. (X)

Dicséretes dolog tudatosan készülni a szülésre és az azt követő időszakra. Ebben segíthet a Momzee Élet egy újszülött babával online kurzusa is, ahol az újszülöttek testi-lelki szükségleteiről is szó esik: a szoptatásról éppúgy, mint a pelenkázásról. De lássuk is, miért jó a mosipelus!

Érvek a mosipelus mellett

Egyre nagyobb divat lett újra mosható pelenkát választani eldobható pelus helyett – és nem csak a bolygó védelme vezeti ebben a törekvésben a szülőket. Az egyik legnagyobb érv az ilyen típusú textilek mellett, hogy hatásukra a gyermek hamarabb lehet szobatiszta.

Míg a jó nedvszívó képességgel rendelkező, eldobható pelenkáknál a baba sokszor nem is észleli, hogy bepisilt, a mosható pelusok belső anyaga is elég erős ugyan, mégis érezni fogja a kicsi azt, hogy az nedves. A testtudatosság hamar kialakítható a mosipelus által: általában 1,5-2 éves korukra az ilyen gyerekek már önállóan kéredzkednek bilire, jelzik, ha vizeletet szeretnének üríteni.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a mosható pelenkák költséghatékonyabb megoldások – bár kezdetben nagyobb beruházást igényel a beszerzésük, nem kell őket pótolni havonta. Vannak ugyanis állítható típusok is, amelyek a babával együtt nőnek.

Még egy fontos érv mellettük: a kényelem. A mosipelusok természetes anyagokból készülnek: akár bambusz vagy gyapjú is lehet az alapjuk, ezek pedig a babák bőrét nem irritálják.

Milyen fajtái vannak a mosható pelusoknak?

Manapság többféle verzióval is találkozunk a piacon, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Alapvetően a legtöbb mosipelus egy külső és egy belső rétegből áll. A külsőt nem is kell mosni naponta, a belsőt kell mosásba tenni.

A külső réteg leggyakrabban valamilyen vízzáró, poliuretán anyagból készül, és patentokkal záródik, állítható méretű. A belső lehet biopamut, bambusz, kender vagy műszálas anyag, esetleg pamut prefold, de sokan a régi tetrapelenkát használják betétként. Ezt egy kis háromágú pelenkacsattal, a Snappivel kell rögzíteni a külsőhöz.

Vannak zsebes pelenkák is, ahol a vízzáró réteg fölé egy kis zsebet varrnak, ebben akár két betétet is lehet rögzíteni: ez akkor jön jól, ha a szülők távol vannak, és a nagyszülők vigyáznak a gyermekre.

Különleges mosható pelenkák

Végezetül ismerkedjünk meg a speciális fajtákkal is!

All in One: minden egyben, azaz itt a külső és a belső egybe van varrva, együtt kell mosni is őket. Utazásnál lehet nagy hasznukat venni, ilyenkor nem kell bíbelődni a betétcserével.

All in Two: az előbbinek továbbfejlesztett változata. Itt a betét patenttal van rögzítve a külsőbe, eltávolítható külön is.

Csónakos pelenka: előre elkészített pelus, ahol a külsőbe PUL anyagból csónakot varrtak, ebbe kerül a betét. Sokan szeretik, de csak fix méretben kapható.

Ne féljünk kísérletezni, a neten sokféle lehetőség érhető el, érdemes felkutatni az opciókat!