Tartalomfejlesztési és egyéb háttérmunkálatok miatt ezen a héten elmarad a Castellum.do keddi extra mellékletének kiadása
No, nincsen nagy baj. Sőt, épp ellenkezőleg! A tartalomgyár gépházában szorgos munka vette kezdetét – a böngészési élmény fokozása mellett a cél egy egészen új megjelenésmód kidolgozása.
A pauza miatt most azonban a türelmeteket, illetve a megértéseteket kérem szépen – és persze a további, kitartó, rendszeres támogatásaitokat!
Számlatulajdonos: Tóth Dávid
Bankszámlaszám: 10402568-86755482-82721003
Kommentek
face: olvasd, terjeszd!
Élőzés
Tudatos hajápolás: filléres trükkök az egészségesebb loboncért
Biztosan te is hallottál már a többlépéses otthoni hajápolásról. Valljuk be, hogy a többség ehhez lusta, vagy éppen nem tudja, mi után mi következik a rutinban, esetleg túl költségesnek találja mindenféle termék összevásárlását a különböző drogériákban és fodrászkellékes üzletekben. Mindenkinek mindenben segítünk!
Melyik csillagjegy miben fejlődhet idén?
Most, hogy véget ért az év első fele, ideje számba venni, hová is jutottunk. Hogyan állunk a kitűzött célok megvalósításával? Minden jegynek másban kell fejlődnie: még nem késő, hogy megvalósítsuk azt, amit elterveztünk. (X)
Hogyan válassz praktikus és esztétikus gyerekszőnyeget?
Amikor a gyerekszoba berendezésével foglalkozol, lehet, hogy először nem gondolsz a szőnyeg fontosságára. Azonban ez az egyszerű kiegészítő óriási szerepet játszhat a gyermeked kényelmében és a szoba hangulatában. De hogyan választhatod ki a megfelelő gyerekszőnyeget? (X)
A céginformációs adatbázisok új szintje
Egy üzleti döntés meghozatalakor alapvetően fontos, hogy megbízhassunk a leendő partnerünkben. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy vállalkozás pénzügyileg mennyire stabil és hogy fizetőképes-e. (X)
Sátrak minden igényre: túrázáshoz és kempingezéshez egyaránt
Amikor a természet közelségét keresed, a sátorozás az egyik legközvetlenebb élményt nyújtó tevékenység. De hogyan találhatod meg a számodra ideális sátrat? (X)
A leghatékonyabb illóolajok a stressz és szorongás enyhítésére
A stressz nyomása sokunk számára ismerős, hiszen néha hosszabb ideig is velünk marad. Bár az élet része, folyamatos jelenléte veszélyeztetheti egészségünket. (X)
Így alakítja át a munkaerőpiacot az AI-alapú keresés
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai: egyre többen fordulnak mesterséges intelligencián alapuló eszközökhöz, ahol már összetett, a mindennapi beszélt nyelven megfogalmazott kérdéseket tesznek fel.
Az ipari padlóburkolatok jövője: innováció és fenntarthatóság
Az ipari logisztikai területek vezetőinek napi kihívásai közé tartozik a megfelelő padlóburkolat kiválasztása. A régi beton- vagy linóleumalapú megoldások idővel elhasználódnak, miközben a modernebb alternatívák tartósságot és kényelmet kínálnak. (X)
Miért elengedhetetlen a futómű beállítás?
Az autósoknak mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy a jármű futóművének állapota alapvető módon befolyásolja a közlekedés biztonságát. De vajon tisztában vagy vele, mennyire fontos ez a része az autónak? (X)
Mit érdemes tudni az elektroncsöves erősítők kapcsán?
A zenehallgatás élménye újabb szintre emelkedik mindazok számára, akik az audiofil világba kívánnak belépni vagy épp tökéletesítenék meglévő rendszerüket. Az elektroncsöves erősítők évtizedek óta a klasszikus hangzás megtestesítői, és sokak számára még ma is megvan a varázsuk. (X)
Miért fontos a kandalló stílusa és kinézete?
A kandalló kiválasztásakor gyakran elsősorban a műszaki adatokra koncentrálunk, mint a megfelelő kémény kialakítása, a füstcsonk átmérője, a fűtendő helyiség mérete vagy éppen az, hogy légfűtéses vagy vízteres legyen a rendszer. (X)
Sokan nem tudják: ezekre az ételekre és italokra figyeljünk a nyári hőségben
Ahogy megérkezik a nyári meleg, nemcsak a gardróbot, hanem az étrendet is érdemes "átöltöztetni". A kánikula különösen megterhelő lehet a szív- és érrendszer számára, ezért fontos, hogy ne csak a folyadékpótlásra, hanem az étkezések minőségére is figyeljünk.
Tippek és tanácsok: így tervezzük meg a babaszobát!
Vannak olyan elsőbabás szülők, akik már abban a pillanatban elkezdik tervezni a babaszobát, ahogy kiderül, hogy várandós az anyuka. Mások inkább az utolsó trimeszterre hagyják. Bárhogy is legyen, ezt a helyiséget gondosan kell kialakítani és berendezni. (X)
Hogyan kezeljük az extrém online terheléseket?
Az elmúlt években egyre gyakoribbak azok az online események, amelyek kiemelkedő látogatószámot generálnak. Legutóbb a januári napelemprogram indította el a hazai érdeklődést az ilyen projektek iránt. (X)
Több home office munkalehetőség nyílt az elmúlt egy évben, mint az azt megelőzőben
Tavaly az érintett munkavállalók többsége szigorításra számított a home office-ra vonatkozó szabályozásban a munkahelyén, a meghirdetett állásokat vizsgálva viszont ez a jelenség nem igazolódik.
Minden jog fenntartva © Castellum.do • Impresszum • Szerzői jogok • Adatvédelmi nyilatkozat • Médiaajánlat
Honlapkészítés: DDSWEB