Kult
Intercisa kincsei: eltemetve, de nem feledve
Ásatási munkálatokat végeznek az Intercisa Múzeum munkatársai a római kőtár területén. Hasonló mértékű kezdeményezés utoljára a nyolcvanas években zajlott városunkban – a tervek szerint az ókorban a város területén fekvő erődítmény falait tárják fel, ami közelebb vihet majd a római kori hétköznapok megismeréséhez. Feltárás a hajtás után.
"Belátások" a kortársban: "duplán dunaújvárosi" seregszemle (webgalériával!)
Stílusok, műfajok és generációk adtak randevút egymásnak és a közönségnek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) összes termeiben: Belátások címmel a dunaújvárosi képző- és iparművészek munkáiból nyílt kiállítás pénteken délután.
Buli a téren, vastaps a teremben; újra nyitva a "Dózsa"!
Hosszú-hosszú pauza után, de annál nagyobb csinnadrattával nyitotta meg kapuját a közönség előtt a Dózsa Mozicentrum csütörtökön: buli a téren, szép szavak és vidám pillanatok a bejáratnál, aztán megérdemelt vastaps a Csocsó újrázott díszbemutatója után. Szép volt, jó volt, rövid összegzés és gazdag képtár a hajtás után!
ICA-D: sereg, szemle – "Belátások" péntektől
33 művész több mint félszáz alkotása szerepel a dunaújvárosi tárlaton a Kortárs Művészeti Intézetben: a helyi alkotók seregszemléjét péntektől egészen szeptember elejéig láthatja a közönség a kulturális bázison.

A jelszó a régi: gyerünk a moziba be!
Hosszú várakozást követően újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Dózsa Mozicentrum csütörtökön. A város kultikus helye a KULTIK mozi hálózat tagjaként kerül be újra a kulturális vérkeringésbe, és egy nem akármilyen nyitó programmal kezdi meg "újkori" működését. Tételes kínálat a hajtás után!

Bartók: nem hagyják a várost kultúra nélkül!
Fantasztikus közösségi kezdeményezéssel rukkolt ki a veszélyhelyzet időszakában a Bartók Kamaraszínház a napokban – itt a "virtuális színház” műsorterve!

Intercisa Múzeum: 30 éve szabadon
Közös kiállításra várta az érdeklődőket az Intercisa Múzeum és a Terror Háza Múzeum: a 30 éve szabadon című tárlat megnyitóját szerdán délután tartották a múzeumban. Webképtár a DO-n.
Dunaújváros 70: rövidfilmeket és városmarketing-ötleteket vár a könyvtár
Összesen három várostörténeti vonatkozású pályázatot ír ki Dunaújváros 70 éves évfordulója kapcsán a József Attila Könyvtár – eddig két felhívással rukkolt ki az intézmény!

A múzeumba költözik a Terror Háza
Közös kiállításra várja a vendégeket az Intercisa Múzeum és a Terror Háza Múzeum: a 30 éve szabadon című tárlat anyaga a rendszerváltás kitüntetett pillanatait mutatja be – szerdától.

Dunaújvárosi Vegyeskar: a teltházas Müpa-élmény
Tizenkét kórus, köztük a Dunaújvárosi Vegyeskar lépett közönség elé a Müpa Bartók termének színpadán a KÓTA által szervezett Hangról hangra elnevezésű koncert programjában vasárnap. Operagyöngyszemek – egy kórustag, Deutsch Beáta emlékei!

Könyvtár: kezdődik a „Várostörténeti esték” sorozata
Kemény Dezső emlékét idézi fel az író, újságíró születésének 95. évfordulója alkalmából a József Attila Könyvtár a Dunaújváros építésének 70 éves évfordulója alkalmából rendezendő „Várostörténeti esték” sorozat első programján pénteken. Mindenkit szeretettel várnak!

Dunaújvárosi Vegyeskar: nemes kihívások előtt
Komoly együttműködés után csodás koncert ígérete a Müpa színpadán, majd kórusmatiné a Nemzeti Galériában – egyszerre nagyon nívós és gyönyörűséges kihívások várnak a Dunaújvárosi Vegyeskarra márciusban.

Diáknapok 2020: már lehet nevezni!
Dunaújváros ad otthont idén a megye középiskolásainak legjelentősebb kulturális seregszemléje, a Fejér Megyei Diáknapok eseménysorozatának. A háromnapos kavalkádot április 3-5. között rendezik – de már most lehet nevezni a produkciókkal!

ICA-D: a testetlen testek tárlata
A dolog, amely elfelejtett testet ölteni – ezzel a címmel nyílik kiállítás Koronczi Endre alkotásaiból a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken. Létezik-e széltárgy? A válaszért irány a kortárs – de előbb itt egy kedvcsináló összegzés!

Könyvtár: "Ki nem volt Hamvas Béla?"
Izgalmas előadással ünnepli a magyar széppróza napját a József Attila Könyvtár: Weiner Sennyey Tibor költő, író Ki nem volt Hamvas Béla? című előadására kedden várják a vendégeket.
