Hogyan válasszunk karbantartást nem igénylő kerítést?
A kerítés meghatározó része az ingatlannak, gyakorlatilag ez az, ami először szembeötlik a vendégeknek, amikor megérkeznek hozzánk. A hagyományos, fából vagy kovácsoltvasból készült kerítések azonban rengeteg gondoskodást igényelnek. (X)
Amennyiben nem szeretnénk, hogy a rendszeres karbantartásra menjen el az időnk és energiánk, illetve a családi költségvetésből sem akarunk állandóan erre áldozni, akkor jó ötlet megismerkedni a Betolemez acél kerítéselemeivel, amelyek időtálló megoldást jelenthetnek a számunkra. Ebben a cikkben megnézzük, milyen lehetőségeink akadnak ezen a téren, azaz milyen változatok érhetők el jelenleg a piacon.
Ha nem szeretnénk, hogy kintről belássanak...
Ahány ház, annyi szokás, így tartja a mondás is, és ez valóban igaz. Hiszen akadnak, akik kellemetlenül érzik magukat, ha egy kerítés teljesen zárt, míg mások számára éppen az a legfontosabb, hogy ne lássanak be a kertjükbe az utcáról, miközben ők éppen pihennek, vagy egy kellemes kerti parti keretében a barátaikkal, szeretteikkel töltik az időt.
Az acélkerítések közül a trapézlemez lesz az, ami biztosítani tudja, hogy senki ne kíváncsiskodhasson be a kertünkbe, az életünkbe. Ez egy teljesen zárt kerítéselem, amit akár famintázattal is meg tudunk rendelni, a hozzá passzoló csavaroknak köszönhetően pedig szép, esztétikus eredményt tudunk elérni.
Gyorsan és egyszerűen szerelhető, ráadásul valóban ellenálló anyag, sem az időjárás viszontagságai, sem a tűz vagy a korrodálás nem veszélyezteti. Méretre vágható, ezért mi dönthetünk arról is, hogy milyen magas kerítésünk legyen.
Ha függőleges lécezésre vágyunk...
A léces megoldások közül függőleges szereléshez leginkább az íves acélmodulokat érdemes választani. Klasszikus forma aranytölgy, dió, illetve sonoma tölgy színekben. A telepítése nagyon egyszerű, szakember munkáját sem igényli, az ára rendkívül kedvező, miközben szintén teljesen gondozásmentes és strapabíró, pontosan úgy, ahogy azt a trapézlemezek esetében is leírtuk.
A vízszintesen szerelt lécekhez ez a legjobb megoldás
A fektetve telepített lécek mindig modern hatást közvetítenek, ezért ezekhez jobban illik a klasszikus íves változatok helyett a szögletes kerítéselem, amely egyszerű, letisztult és elegáns hatást kelt. Igény szerint természetesen függőlegesen is elhelyezhetők, amennyiben ez a típus jobban elnyeri a tetszésünket. Ugyanolyan színekben rendelhetők, mint az íves lécek, valamint tartósság tekintetében is képesek teljesen ugyanazokat a tulajdonságokat nyújtani, mint a többi változat.
Amennyiben egyik kerítés sem az igazi, választhatunk hálós kialakítást is
A gondozásmentes kerítéselemek közül a 3D táblás kerítés egy remek megoldás, ha stabil, tartós, és teljes mértékben átlátható modellt keresünk. Nem takarja a kilátást egyáltalán, a háromszög bordás merevítés erőssé és esztétikus megjelenésűvé teszi. Önnek melyik kerítéstípus tetszett leginkább?