Falfestmény Longi Bradának: "... tartozunk az emlékének!"
"... őszinte, csupa szív, barátságos lélek volt, aki pár mondattal bárkibe lelket és inspirációt tudott önteni" – egyebek mellett e szavakkal kommentálta Joe az InkSane Colors legújabb művének elkészültét: a várostörténeti graffitit is jegyző csapat ezúttal Longi Bradának állított emléket. A közelmúltban elhunyt zenész arcképe a volt Vidám Park területén, a "pók" falára került – amíg emléke él, ő is él.
A közelmúltban egyként gyászolt a dunaújvárosi zenei szcéna és alternatív közösség: a nyár derekán tragikus hirtelenséggel hunyt el Ausztráliában Longi Brada, aki több formációban is muzsikált, valamint évtizedek óta – kamaszkorától haláláig – alapember volt a helyi bringás-deszkás-graffitis közösségben. A muzsikus emlékét eddig egy hangképes összeállítás örökítette meg – erről htomi szőmolt be anno várostörténeti blogján – íme!
Longi Brada emlékére (katt!) >>
A napokban új gyászhely született az elhunyt muzsikusnak: a várostörténeti falat is jegyző InkSane Colors csapata – Boros István, Harsányi Zotmund Bence és Joó László – a volt Vidám Park területén, a "pók" egyik falán örökítette meg Longi tesó arcmását. A BeatKOHO frontembereként is aktív Joe kérdésemre elárulta, már a gyász időszakában megfogant az emlékfal elkészítésének ötlete:
– Longi gyerekkorom óta nagy hatással volt rám – túlzás nélkül mondhatom, az ő graffitijein nőttem fel, mindig felnéztem rá. Egy őszinte, csupaszív, barátságos lélek volt, aki pár mondattal bárkibe lelket és inspirációt tudott önteni. Örök gyerek, aki még 40 felett is úgy tudott a fiatalokkal bandázni, mintha egy korosztály lennének. Lehet, hogy nem hétköznapi külseje sokakban kérdéseket vetett fel, de számomra olyan volt, mint egy szerzetes – a béke hírnöke. Mind zenében, mind a graffitiben aktív volt szinte egész életében. Az ország számtalan pontján ismerték, és mindenütt nagyon szerették Longi tesót; hatalmas világjáró volt, akinek a sztorijait mindig örömmel hallgattam! Bár nem álltunk napi kapcsolatban, de sokszor csak úgy megjelent nálunk a stúdióban, és rögtön feldobta a napunkat. Utolsó útja előtt is bejött hozzánk elköszönni – sajnos akkor még nem is sejtettük, hogy akkor látjuk őt utoljára. Ezzel a festménnyel jelezte a csapatunk: ez a minimum, amivel tartoztunk az emlékének!
Legyen neki könnyű a föld – és közös gyászunkban legyen vigasz: amíg az emléke él, ő is él!
