Egy letiltott interjú itt: bemutatkozik a polgármester – ezúttal a "magánembert" ismerhetitek meg!

Egyszerre szánalmas, vicces és szomorú, de a most következő interjú nem jelenhetett meg az egyik dunaújvárosi médiatermékben. Szerzője sok munkát tett bele, én meg örömmel adom közre. Egy exkluzív összeállításunk volt már, ezúttal egy jóval közvetlenebb beszélgetés keretén belül mutatjuk be Pintér Tamást, Dunaújváros új polgármesterét. 

"Olyan vagyok, hogy amit megígérek, azt be is tartom"

A 38 éves jobbikos politikus a "Rajta, Újváros!" ellenzéki összefogás polgármester-jelöltjeként nyerte el a dunaújvárosi szavazók bizalmát a következő öt évre. Pintér Tamás életét már gyermekkorában körülvette a politika, és, mint mondta, eddigi pályafutása során mindig az igazságtalanság és a diszkrimináció ellen próbált tenni.

– Mikor döntötte el, hogy polgármester lesz? Elmondható, hogy tudatosan, akár már gyermekkora óta készült erre a posztra?
– Nem, azért ez természetesen nem egészen így volt! Az én családom mindig érdeklődött a politika és a közélet iránt. Édesapám, aki képzőművész (Pintér Lajos, a szerk.), örök ellenzékiként bírálta a politikát: akik éppen hatalmon voltak, ő azoknak az ellenzéke volt. Mindig megvolt a sajátos véleménye a politikusokról Tanárként dolgozott a Főiskolán, az Egyetemen, többdiplomás ember. Aktív művészként ma is fantasztikus eredményeket ér el. A családi szál másik fontos tényezője a bátyám, aki a Fidesz tagja volt régebben, tehát gyermekkorom óta olyan közegben voltam, hogy megismerhettem például Dorkota Lajost, Cserna Gábort, de például Kálmán Andrást is – szintén a bátyámon keresztül. Tősgyökeres dunaújvárosi vagyok. Már a nagypapám is a Vasműben dolgozott, imádták őt ott, de édesapám, sőt, szinte az egész családom vasműs volt. De vissza az eredeti kérdésre: ha a cél nem is pont a választói bizalom megszerzése volt, de az biztos, hogy fiatal korom óta foglalkoztatott, hogyan lehetne jobb az élet a városban, hogyan lehetne még jobban kiaknázni a lehetőségeket. A bátyám vezette a régi Kiscsillag Sörözőt, és én tizenévesként gyakran segítettem neki a munkában. Általa megismerve, hallgatva egyes politikusokat sokszor ért nagy csalódás: láttam, hogy nem azt teszik, amit ígérnek, és ez engem nagyon irritált. Rádöbbentem, hogy milyen módon kezelnek bizonyos helyzeteket, és brutális nagy csalódást éreztem. Pedig voltak, akiket kedveltem közülük, de nagyon rossz érzés volt, hogy Úristen, valójában ezek ilyen emberek?!  Keresztény-konzervatív gondolkodású, jobboldali értékrendű családban nőttem fel, és azok a hamisságok, amiket fiatalon láttam, nagyon megviseltek. Annyira, hogy ezt követően hosszú éveken át nem is foglalkoztam a politikával.
– Aztán mégiscsak történhetett valami…
– Igen, egyszer csak elindult egy folyamat. Mérnök-informatikus szakon tanultam és végeztem a Főiskolán. Azokban az években alakult a Jobbik, aminek tagjai közül többen is hangadók voltak nálunk. Mozgalomszerű volt a kezdetek kezdete, nagyon sok olyan emberrel kerültem kapcsolatba, akik jószívűek, becsületesek voltak. Nagyon szerettem velük lenni. A helyi ügyekkel foglalkoztunk, és emlékszem, hogy első nagy horderejű dolgunk az volt, hogy a DVCSH ellen indítottunk mindjárt egy akciót. Nem a konkrét példa a fontos, hanem az az alaphelyzet, hogy a helyi jobbikosok helyi ügyekkel foglalkoznak – ez nagyon tetszett nekem! Így ismerkedtem meg velük. Ám az nagyon zavart, amiket mondtak róluk, én ugyanis sem rasszista, sem antiszemita nem voltam és nem is vagyok, egészen más a természetem.  Az igazságérzetem hajtott mindig. Nem a pálya széléről kell kiabálni, hanem oda kell menni és – mint a fociban – gólt kell rúgni! A diszkriminációt sehogyan sem tűrtem el. Az igazságérzetem sem engedte, mint ahogy azt sem, hogy ahogy azért különböztetnek meg valakit, mert ő ilyen-olyan pozícióban van. Na, az ilyen helyzeteket kifejezetten nehezen viseltem. A főiskola után a Corvinus Egyem államigazgatási szakát hallgattam, amely időközben Közszolgálati Egyetemmé alakult át, így már ez utóbbi intézményben fejeztem be a tanulmányaimat. Közben egyre inkább belesodródtam a politikai életbe: 2010-ben elindultam országgyűlési képviselő-jelöltként, és szépen, lassan bemutatkoztam a városlakóknak is. Még ugyanebben az esztendőben önkormányzati képviselő lettem. 
– Az elmúlt és az idei év országgyűlési képviselőséget és polgármesterséget is "tartogatott". Ilyen sűrű mindennapok mellett jut-e ideje valamilyen hobbira?
– Imádok sportolni, túlzás nélkül mondom, a sport a mindenem. Muszáj is, mert nekem ez a doppingszerem. Nem az alkohol, nem a drogok jelentik számomra a kikapcsolódást és a lazítást, hanem a sport. Móriczos voltam, zongoráztam, énekeltem, sőt, még egy zenekarunk is volt – bár ez inkább a vicc kategóriában tartozik így utólag. Viszont egészen kicsi gyermekkorom óta foglalkozom küzdősporttal. Hiperaktív voltam gyerekként, egyszerűen muszáj volt pörögnöm. Most már nem vagyok túlmozgásos, de az agyam folyamatosan pörög – azon gondolkodom, mit és  hogyan lehetne még jobban csinálni.
– A családi életéről mit tudhatnak meg a városlakók?
– Örökké hálás leszek a családomnak azért a szeretetért, amit adtak nekem. Bár a szüleim elváltak, mindkét szülőmmel jó a kapcsolatom. Édesanyámtól az emberi, pozitív értékeket örököltem, én azt gondolom, hogy miatta vagyok úgymond "jó ember" – legalábbis a szándékaimat illetően mindenképpen. Azt persze mindenki eldönti majd, hogy számára is az vagyok-e, de én így gondolom. Az oldott kapcsolatteremtő-képességemet szintén neki köszönhetem. Édesapámnak a tanulást, a művészetet, a kemény munkát, és a bátyámtól is sokat kaptam – mit említettem, ő volt az, aki belevitt a politikába. A jelen már más kihívásokat tartogat a családi élet terén is. Rengeteg mozgással, utazgatással, ingázással járt az országgyűlési képviselőség. Nagyon szeretnék családot, gyermeket, feleséget, és bízom benne, hogy ha már nem kell folyamatosan ingáznom, talán lesz lehetőségem megállapodni ezen a téren is.
– Melyek a legértékesebb emberi tulajdonságok?
– Számomra két alappillér van: megbízhatóság, szavahihetőség. Azt az embert tudom igazán értékelni, aki be is tartja azt, amit megígért. Én koordináltam a programunkat a kampány során, és bíztam mindenkiben. Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy mindenkinek vannak álmai, vágyai, hogy mit szeretne megvalósítani Dunaújvárosban, de én azt mondtam: maradjunk a realitás talaján!  Persze ez úgy működik, hogy amit nagyon szeretnénk, az már a szívünk vágya, és akkor lennénk boldogok, ha azt meg is tudnánk valósítani – de én nem vagyok az a felelőtlen ígérgető. Olyan vagyok, hogy amit megígérek, azt be is tartom. Viszont nekem tényleg szívügyem, hogy ebből a városból olyan közösséget kovácsoljak, amire párthivatartozástól függetlenül kivétel nélkül mindenki büszke lehet. Számomra ez az alapfeladat, amit végig is szeretnék vinni. A megbízhatóság és a becsület a legfontosabb – ezt vállaltam, ezt teljesítem.

SzO