A meghiúsult Limes-pályázat és a dunaújvárosi szálak: nagyon nagy a bukó – és nagyon közelről érint minket

Öcaline • 2019. július 18. 18:24 • Közösség 0 0

Dunaújváros sem maradt ki a közelmúlt egyik legdurvább kultúrdiplomáciai botrányából, a sajnálatosan elbukott Limes világörökségi pályázatból. Az alábbi összeállítás a kiábrándító eseménysor helyi vonatkozásaira fókuszál – még olyan szintre is elmerészkedek, mi köze lehet a halálmetálnak és a város kritikus hírblogjának ehhez az egész zavaros, romlott, bűzös NER-történethez.

Aki az elmúlt heteket nem egy búvárharangban töltötte, annak legalább nyomaiban ismerős lesz a sztori, lássuk röviden. 2019 májusában, kevesebb mint két hónappal az UNESCO  Világörökség-pályázatokról döntő bakui ülése előtt Orbán Viktor és kormánya egy határozattal váratlanul kivette a Hajógyári-szigetet a világörökségi várományos helyszínek közül. A határozathoz nem tartozott indoklás, de ezzel a lépéssel meghiúsult a német-szlovák-osztrák-magyar Limes-pályázat, közel két évtizedes közös tervezési munka ment a lecsóba.

A szakmai közösséget sokkolta a hír, a Bizottság ugyanis a váratlan változtatás miatt nem is dönthetett a jelölésről. A szokatlan (és kultúrkörökben vállalhatatlan) lépés nyomán Visy Zsolt professzor, a Limes világörökségi jelölésének magyar miniszteri biztosa a maga nevében bocsánatot is kért a közelmúltban rendezett bakui ülésen a másik három jelölő tagállamtól és a Világörökség Bizottságtól a történtekért. Ez a nemes – és jó tudóshoz méltó – gesztus megbocsáthatatlan bűnnek számít a NER világában: az ülés után néhány nappal (múlt pénteken) a szakmában vitathatatlan szaktekintélynek tartott tudóst felmentették tisztségéből.

De hogyan is kapcsolódik az elmúlt évek, ha nem évtizedek legjelentősebb kultúrdiplomáciai botránya szeretett városunkhoz? Több soron – máris mondom.

Intercisa is a limes része – de most lőttek a terveknek

A legfontosabb, minden dunaújvárosi kisiskolás által közismert tény, hogy a város területén – az egyáltalán nem véletlenül Római városrésznek nevezett térségben – a római birodalom védvonala, a limes fontos állomáshelyeként állt Intercisa Castrum (és a tábor/castellum, weboldalam névadója is!). A városépítés hőskorában, majd a városrészi építkezések időszakáben is feltárások egész sorának színhelye volt a terület, az itt feltárt kincsek régészeti jelentősége vitathatatlan, szakmai-tudományos értéke felbecsülhetetlen. 

Aligha véletlen, hogy szeretett városunk is részt kért – és kapott  – a Dunai Limes világörökségi nevezéséből; a város közgyűlése egy 2017-ben elfogadott határozat értelmében a turisztikai beruházásokat is tartalmazó projekt részeként Dunaújvárosban három fejlesztésről döntött. A tervek egy látogatóközpont kialakítását, a római kori kőtár műemléki és tájrekonstrukcióját, valamint egy edényégető kemence védőépületének kialakítását clozták. (Ez utóbbi műemlék-együttes a Római körút 32-34. számú társasházak előtt, a föld alatt található – feltárását és bemutatását is a program részeként tervezték.)
A legnagyobb falat a hátom programelem közül mindenképpen a látogatóközpont volt – ez egyfelől interaktív terekkel, kiállításokkal mutatta volna be a múltat, másrészt egyfajta szolgáltatói centrumként a térség turisztikai kínálatának lehető legteljesebb felvonultatását ígérte. 
Nagy kérdés, e kétségkívül jelentős fejlesztési potenciál időleges vagy végleges elvesztésével milyen esélyei vannak a Közép-Duna Mente Desztináció Menedzsment hatékony működésének – a turisztikai attrakciókat és szolgáltatásokat gyűjtő projekt egyik, ha nem legfontosabb pillére ugyanis éppen a limes világörökségi pályázata volt.

Bosszantó tény ugyanis: hiába a távlatos és szép tervek, a fejlődési/fejlesztési lehetőségek sora, a tudományos eredmények és turisztikai vonzerő növelésének jogos igénye – minderről jelen állás szerint kizárólag múlt időben és/vagy feltételes módban beszélhetünk. Merthogy a pályázat meghiúsulásával e programelemeknek is lőttek.

Nem mindegy, hogy megy vagy jön-e a lé!

A történetnek van egy nettó pénzügyi vonatkozása is – jelesül az, hogy szeretett városunk már áldozott a programra; az meg nagyon nem mindegy, hogy az eddig kifizetett pénz befektetés-e a jövőbe vagy kicsorgatott lé az ablakon. Most úgy tűnik, hogy a második opció áll meg.
A világörökségi helyszín fejlesztésének projektjei közül két elem – az Intercisa Castrum műemléki és tájrekonstrukció, a látogatóközpont és római kőtár együttese – korábbi engedélyezési tervének felülvizsgálatára és kiviteli tervének elkészítésére három szakmai cégtől kért ajánlatot az önkormányzat. A közgyűlés a pécsi C.S,Ő. Építésziroda Kft. bruttó 18,9 milliós ajánlatát fogadta el idén tavasszal. 

Nagy kérdés, a program meghiúsulása nyomán mi lesz a nagyszabású tervekkel – és persze az is, hogy ha mégis valóra válnak az álmok, ki fizet a végén; per pillanat nehéz elképzelni, hogy a város szoros büdzséjéből futja majd a világörökségi pályázat nyomán kieső források pótlására.

Személyes szempontok

A fejlesztési tervek és pénzügyi vonatkozások után lássuk a perszonális szempontokat: hadd kezdjem a sort dr. Visy Zsolt személyével. A világöröksági program avatott tudósként miniszteri biztosi kinevezést kapott feje is ezer szállal kapcsolódik szeretett városunkhoz – hogy mást ne mondjak, Dunaújváros kulturális életének gazdagításáért végzett munkája nyomán a Dunaújváros Díszpolgára címet vehetett át 2011-ben.

Néhány bekezdés a korabeli méltatásból:
"Visy Zsolt 1962-1967-ben végezte egyetemi tanulmányait az ELTE régészet-latin szakán. Szakmáját a Dunaújvárosi Múzeum muzeológusaként kezdte. Már 1967-ben már egy jelentős kiállítás szervezője volt, az Intercisa Kereskedelme című bemutatóval. Egy év kirándulás következett Szentesre, a Koszta József Múzeum régész igazgatója volt, de 1970-ben ahogy lehetősége adódott, visszatért kedves kutatási területére, Intercisa ásatásaihoz, Dunaújvárosba. 
1970-1983-ig az Intercisa Múzeum muzeológusa, közben négy évig az intézmény igazgatója is volt. A Dunaújvárosban töltött, összesen mintegy 15 évre sok-sok leletmentő munka, ásatás, kiállítás, tudományos értekezés fémjelezte kiemelkedő kvalitásait, elhivatottságát. Erre az időre esett egyetemi doktorátusának megszerzése is, mely az Adatok a Duna-vidéki provinciák Domitianusi-kori történetéhez címet viselte. 
Meg kell említeni, hogy az 1150. Sorszámú sír feltárása során kapcsolódott be a Vágó Eszter által irányított, Római városrészi partvédelmi leletmentés munkájába. Harcos és eredményes képviselője volt annak, hogy a régészeti leletmentések, kutatások költségeit a kérdéses területen megvalósuló beruházásokban kell tervezni, illetve az adott, fejlődő település is vállaljon költségeket a letűnt kultúrák emlékeinek megmentéséért. 
A dunaújvárosi ásatások során még soha nem alkalmazott módszereket vezetett be, mint az 'ásatási szerelvényrendszer' következetes alkalmazása, vagy a félméteres tanúfalak meghagyása annak minden pozitív gyakorlati hasznával, tudományos üzenetével. Tisztelte és becsülte az ásatási munkásokat, akik nem egyszer érdeklődésből, a sokadik műszak vállalásával vettek részt az egyáltalán nem könnyű feltáró munkában."

Hadd legyek egyenes: amilyen vérlázító a program porig rombolása, a "döntéshez nem tartozott indoklás" NER-tempónak megfelelő metodikája, olyannyira botrányos a neves tudós megbízatásának visszavonása. (Meg nem lep a történet ilyetén alakulása, mi több, nagyon kíváncsi vagyok, a díszpolgári címmel elismert Visy professzort mikor kiáltják ki városunk hatalmasságai a város fejlődését akadályozó kerékkötőnek a Nemzetietlen Együttműködésképtelenség Rendszerében komoly bűnnek számító szakmai alapú bocsánatkérés miatt – de persze majd ne mondjátok, hogy nem szóltam előre.)

Érzelmi szálak még

Végül, de közel sem utolsósorban, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy szeretett városunk valóban ezer és egy szállal kapcsolódik a római örökséghez – a városrész nevétől az Intercisa Múzeumig, a Castellum "egy a tábor, sok a zászló" jelszavától a kőtári programokig és a római kori fürdő bejárásáig, vagy azon melósok sokaságáig, akik – a fenti méltatásból idézve – "a sokadik műszak vállalásával vettek részt az egyáltalán nem könnyű feltáró munkában".

Hadd fejezzem be egy baráti közösséggel: aligha véletlen a névválasztás az Intercisa Legion esetében – a metálzene dunaújvárosi nagykövetei (akik rendre egyenpólóban feszítenek minden Rockmaratonon is) szintén remek lokálpatrióták; a város római nevének és jelképeinek bőrre varrásánál kevés egyértelműbb gesztust tudok elképzelni a kötelék igazolására.

Ne legyünk hipokriták: az orbáni döntés ezt az érzelmi viszonyrendszert is megtiporta. És ez több mint bűn – hiba.

(A cikk képanyagának összeállításához, az achív fotók válogatásához htomi nyújtott felmérhetetlen segítséget – köszönöm szépen!)

Kommentek