Viszlát, Rockmaraton, már most hiányzol, de nagyon!
Soha még ennyien nem jöttek szeretett városunk határába rőzsét rázni, soha még annyian nem voltak egy koncerten a sorozat történetében, mint szombaton este Phil Anselmo és bandája Pantera-gyöngyszemekből fűzött, brutális erejű zeneláncán – a rekordok is megdőltek, mégsem igazán ezért bírtam (és várom vissza nagyon) a Rockmaraton Fesztivált. Címszavas méltatás, webképtárral, és persze jövőre, veletek, ugyanitt!
Sokáig nem kell agyalni rajta, mi adja a Szalki-szigeten – mondjuk már ki, az ország egyik top fesztiválhelyszínén – immár éppen öt esztendeje vendégeskedő monstre programsorozat varázsát. Igen, igen, a hangulat. Az a semmivel össze nem téveszthető, barátságos, laza, vidám miliő, amit évre év képes megteremteni a több ezer fesztiválozó. A harsány és dumás punkok, a lengyel fazonok és a hűvösnek még hunyorítva, messziről, ellenfényben is csak erős jóindulattal nevezehető skandináv metálosok, a pestisdoktornak öltözött faszik és a klasszik szimatszatyros-bakancsos-harisnyás csajok – vagyis az arcok tömkelege, akik rendre eljönnek, hogy aztán együtt, egymásra figyelve és egymást óvva bulizzanak egy orbitálisat. Hat napon át, lényegében komolyabb megállás és jelentősebb balhé nélkül. A kezdetek kezdetét, a Nulladik Nap eseményeit egy webképtárral itt találod!
Arcos Harcosok Klubja (katt!) >>
Hihetetlen, de igaz, a Rockmaraton titka a barátság és a barátságosság – és nagy adomány, hogy minden évben kijut belőle nekünk.
A recept első ránézésre egyszerű, mégis tökéletesen működik: a négy koncerthelyszín és az OFF-programoknak otthont adó térség olajozott gépezet, remek programokat kínáló terep, ahol még eltévedni is faszagányos – oké, éppen lemaradok egy nagyszerű zúzásról kedvenc helyemen, az Aréna sátorban, de helyette visítva kacagok egy zenekaron (a nevét takajra jótékony homály), amelyik éppen 5 perc járóföldre szidolozza az őszinte, kőkemény semmit, természetesen szintén népes tábor előtt, ahol tizenéves loboncosok ordítják teli torokból a harminc esztendős nótákat. És ez is bőven belefér, mi több, így van jól. Pont ez a megengedő tónus teszi elképesztően lazává és indulatmentessé a Rockmaratont – ahol persze idén is megdőlt minden korábbi rekord. Már a nulladik nap tömegessége (és a dunaújvárosi zenekarok bemutatkozásán tapasztalt parádés hangulat) jelezte a csúcsdöntést, de aztán csak jöttek, jöttek és jöttek a népek, hogy már napokkal a vége előtt biztossá váljon a nézőcsúcs. (És mégsem volt viselhetetlen zsúfoltság!) Hogy komoly, nagy kedvenceket is említsek, nekem az idei felhozatalból a Jinjer-Apey-Anselmo hármas volt az abszolút dobogós trió, meg mondom, az Aréna kínálata meg összességében volt hatalmas flash, oda tényleg nem tudtam idén úgy bemenni, hogy ne valami kegyetlenül nagy királyságba szaladjak bele (a Napalm Death és előtte a Venom is csak hajszállal maradt le a dobogóról).
A Phil Anselmo & The Illegals szombat esti koncertje meg mindent vitt, nézőszám tekintetében is, hangulatában, kegyetlen erejében úgyszintén – a 100 százalék Pantera jelszavával hírvert buli pont azt adta, amit ígért, elementáris élményt és évtizedek óta várt, totális beteljesülést (oké, csak leírom: a Walk-ot soha, de soha nem fogom elfelejteni).
És innentől tényleg meséljenek a képek – közel sem teljes a történet, de igyekeztem a javáből szemezgetni!
Északi fény - a Wolfheart hűvös finn dúdolgatása
Nagyot mennek, nagyot húznak - ezrek buliztak boldogító békességben
Carach Angren - a holland bulibárók vidám mulatsága
Mintha itt se lennék, srácok! OFF-programokban sincs megállás!
MGLA (PL) - a fesztivál titkos hősei
Az Intercisa Legion harcosai - élet a limesen, hogy aktuálpolitizáljak is egy kicsit
Venom Inc. - hajszálra a dobogótól
Ahol angyalok vannak, ott feltűnnek a démonok is
Jinjer - a nő, velőtrázó hanggal, totális életveszély
Napalm Death - tébolyító zörejek az Arénában
Soulfly - a mindent elsöprő dübörgés
Mindig magasabbra, mindig hangosabban
Apey And The Pea - beránt, összetör, nem hagy nyugtot
Csúcsdöntés előtt - szombaton már kora estére tele a Hammerworld előtti térség
Bömbers - úgy jön, mintha menne, úgy tolja, mintha húzná
Bury Tomorrow - vadító lendülettel, egyenes gesztusokkal
Phil Anselmo & The Illegals - erre vártunk, ezt akartuk
El se hiszik, pedig igaz - évtizedes álmok válnak valóra
Pantera-gyöngyszemekből fűzött, brutális erejű zenelánc
Nincs följebb és nincs beljebb - legyen így, legyen itt a vége!
Mindezek után nem lehet kérdés: jó, hogy itt voltál, Rockmaraton – a szombati megsemmisülés után tegnap jó volt dögleni egyet, de már most hiányzol, és várlak vissza nagyon!