Zsaruhír: zsarolás, kifosztás és bántalmazás lett a balsütetű kártyacsata vége

Öcaline • 2019. július 10. 11:44 • Zsaruhír 0 0

Kopasztás, a ruházat szétszabdalása, ütlegelés, kifosztás – mindez egy feltételezett kártyaadósság miatt történt Dunaújvárosban még múlt szombatra virradó éjjel. Nagyon durva történetről számolt be honlapunknak a megyei főkapitányság sajtószolgálata – az események elszenvedőjének vélhetően sovány vigasz, hogy a történtek nyomán a dunaújvárosi rendőrök előállították és őrizetbe is vették a két feltételezett zsarolót.

A Castellumhoz eljuttatott rendőrségi összegzés szerint egy helyi lakos kért segítséget vasárnap kora reggel a város egyik szórakozóhelyéről. A helyszínen megjelent rendőröknek a 27 éves férfi elmondta, hogy az éjszaka folyamán egy lakásban két személy bántalmazta őt. Előző este ismerőseivel italozott és kártyázott, majd elaludt. 

Amikor felébredt, észrevette, hogy a haját leborotválták, és a ruházatát szétvágták. Ezt követően, a két elkövető kártyaadósságra hivatkozva bántalmazta őt – többször arcon és gyomortájékon ütötték, ráadásul a pénzét is elvették.

A bejelentést követően bevezetett nyomozati cselekmények gyors eredményt hoztak: a dunaújvárosi rendőrök még vasárnap délután elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost.  A két feltételezett elkövetőt – őrizetbe vételük mellett – a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A két férfit zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsítják – és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására is.

 

Kommentek