DUDIK: kilencedszerre fesztiváloznak az alsó Duna-parton

Öcaline • 2019. június 11. 16:21 • Közösség 0 0

Az esztendő egyik legjelentősebb közösségi eseményévé izmosodott szeretett városunkban a Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok, vagyis a DUDIK fesztivál: a programsorozatra június 12-15. között, vagyis szerdától szombatig várják a nagyérdeműt a szokásos alsó Duna-parti bázison. Tombol a nyár – tombolj te is: kalandra fel, itt a DUDIK!

Idén immár kilencedszerre rendezik Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok, vagyis DUDIK néven a szép emlékű Főiskolás Napok eseménysorozatát. Az intézményi megmozdulásból kinőtt minifesztivál a nyitány, vagyis 2009 óta az elmúlt esztendőkben a város/térség egyik meghatározó közösségi programsorozatává izmosodott – és idén is szeretettel várja a közönséget a szokásos alsó Duna-parti bázison.

A DUDIK igazi nyárköszöntő fesztivál – és ha igaz, ezúttal az időjárás is kegyeibe fogadja a fesztiválozókat, akiknek idén nem az esővel, inkább a hőséggel kell megküzdeniük majd

A programsorozat június 12-én, azaz szerdán kezdődik, és egészen 15-ig, vagyis szombatig várják a közönséget a DUDIK helyszínein (idén két színpad és egy fesztiválsátor biztosít bázist a bulistáknak). 

Az előkészületek a hét végén megkezdődtek és már bőven az utolsó simítás fázisában járnak – a fesztiválkínálatról, a részletes napi menüről, a jegy- és bérletvásárláés lehetőségéről, továbbá a friss DUDIK-infókról az alábbi linkeken tájékozódhatsz!

DUDIK – hivatalos weblap (katt) >>
DUDIK – hivatalos facebook-felület (katt) >>

Tomboló nyárban tombolj te is – irány az alsó Duna-part, vár a DUDIK!

(Illusztráció: DUDIK Fesztivál; archív fotók: Castellum)

Kommentek