Zsaruhír: kirabolták a dohányboltot az új Vasmű úton – már tudják, ki az elkövető, nagyon keresik

Öcaline • 2019. április 23. 19:38 • Zsaruhír 0 0

Leteperte az elárusítónőt és közel 200 ezer forintot zsákmányolt az L épületeknél lévő dohányboltban az a férfi, aki ma kora este kirabolta az üzletet, értesült a Castellum.do. Egyelőre nem megerősített, de megbízható rendőrségi forrásaink szerint a kékek a kamerafelvételek alapján már azonosították a "régi ismerős" tettest – most nagy erőkkel keresik.

Rablás helyszíne volt az új Vasmű út ma késő délután, erősítette meg több forrás is a Castellum.do értesülését – a hivatalos rendőrségi jelentés egyelőre várat magára, de úgy tudjuk, egy férfi lépett az L épületknél lévő dohányboltba (az archív képen még zöldséges), majd az eladónőt a földre teperve a bevétel átadását követelte az alkalmazottól, végül mintegy 200 ezer forintos zsákmánnyal menekült el az üzletből.

Nem hivatalos rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy a helyszínre érkező rendőrök gyorsan azonosították a támadót az üzlet kamerafelvételei nyomán – a férfi nem először került összeütközésbe a törvénnyel, információink szerint a napokban szabadult a börtönből. 
A tettest nagy erőkkel keresik – amint új fejleményről értesülünk, illetve befut a hivatalos rendőrségi összegzés, esetleg egy felhívással koronázva, azonnal beszámolunk róla!

Cikkünk folyamatosan frissül!

(Címlap- és belső oldali kép: Dunaújvárosban láttam-hallottam - facebook; archív fotó a helyszínről: Google Maps/Castellum)

Kommentek