Hankook: idén 45 közösségépítő projektet támogatnak az abroncsgyár önkéntesei

Öcaline • 2019. április 4. 15:59 • Közösség 0 23

Tűzoltóbázist és mentőállomást is felújítanak a Hankook Tire Magyarország Kft. idén immár nyolcadik alkalommal hirdetett Dolgozói Önkéntes Programja keretében – a város határában üzemelő abroncsgyár ezúttal is a helyi közösségek mindennapjait megkönnyítő kezdeményezéseket támogat. Segítő szándék és mezítlábas ösvény a hajtás után!

A Castallumhoz eljuttatott összegzés szerint az idén is a gumiabroncsgyár dolgozóinak javaslatai alapján választották ki a támogatandó kezdeményezéseket – a vállalat Bács-Kiskun, Fejér, Tolna és Pest megyében összesen 45 projekt megvalósulását támogatja összesen csaknem 18 millió forinttal, hogy ebben az évben is hozzájárulhasson

a helyi közösségek

fejlődéséhez, szépüléséhez. A Hankook 2013-ban, környezetszépítő és közösségépítő céllal indította el Dolgozói Önkéntes Programját. A vállalat azóta összesen 616 önkéntessel és több mint 15 ezer munkaórával segített a környékbeli szervezeteknek: eddig összesen 155 projekt valósult meg. Az önkéntesek bölcsődéket, óvodákat és iskolákat szépítettek meg a nyílászárók cseréjétől a vizesblokkok felújításán át a teljes festésig, továbbá játszótereket építettek, sportpályák öltözőjét modernizálták, valamint közterületeket is parkosítottak.

A Dolgozói Önkéntes Program 2019-es kiírásában ismét a Hankook dolgozói javasolhattak támogatandó projekteket, hiszen ők tudják a legjobban, hogy a helyi közösségeket hol lehet a leginkább segíteni. A 45 kiválasztott projekt közül 23 Dunaújvárosban, 22 pedig a régióban (például Adonyban, Dunavecsén, Iváncsán, Mezőfalván, Perkátán, Sárbogárdon és Szabadszálláson) valósul meg. A támogatott ötletek száma  összességében 9 kezdeményezéssel több, mint 2018-ban –  találhatunk közöttük például további óvoda-, iskola- és bölcsődefelújításokat, de

mezítlábas ösvény (!!!) és öntözőrendszer

megvalósítása is szerepel a kínálatban. A Hankook bútorok és gyerekjátékok beszerzését/megszépítését, sportegyesületi dojo és iskolai menza karbantartását, valamint egy önkéntes tűzoltói bázis és egy mentőállomás felújítását is segíti az önkéntes program során. 

A képleten idén sem változtattak: a pályázatokban szereplő eszközöket és alapanyagokat a vállalat vásárolja meg, míg a dolgozók munkaidőn kívül, önkéntes munkával valósítják meg a projekteket. Az idei évben összesen 170 Hankook-munkavállaló vesz részt a 45 projektben. Az ő munkájukat külsős önkéntesek, például a szülői közösségek tagjai, tanárok és óvodapedagógusok, illetve az érintett intézmények dolgozói segítik. 
A Dolgozói Önkéntes Program a KÖSZ, Hankook! (Közösségi Összefogás a Szebbért) kezdeményezés része, amely a Hankook Értékteremtő Program, a vállalat szerteágazó társadalmi felelősségvállalási aktivitásainak egyik pillére. A gumiabroncsgyártó a KÖSZ, Hankook! keretein belül nemcsak helyi, hanem országos programokkal, továbbá egészséges életmódra és felelős mobilitásra ösztönző aktivitásokkal, abroncsadományozással és oktatási intézmények támogatásával tesz a közösségekért.

Parádés program – köszönet érte minden közreműködőnek!

(Archív fotók: Hankook Tire)

Kommentek