Adománygyűjtés: szeretett városunkban három helyen akciózik az Élelmiszerbank

Öcaline • 2018. november 21. 18:34 • Közösség 0 9

Országszerte több mint 200 áruházban, köztük három dunaújvárosi helyszínen szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank november 23-25. között. Koncepció, tervtár és lelőhelyek a hajtás után – a cél nemes, a terv nagyívű; segíts Te is!

Idén újra megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank, áll népszerű közösségi kezdeményezés részleteit összegző, a Castellum.do műhelyéhez eljuttatott tájékoztatóban. Három napon keresztül, november 23-25. között, vagyis péntektől vasárnapig várják a lakosság élelmiszeradományait – méghozzá országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában. Az akcióhoz az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.
Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt országszerte – a nemes akció célja, hogy minél több nélkülöző asztalára kerülhessen étel az ünnepek során. A közösségi kezdeményezés keretében 

november 23-án, pénteken 15 és 20 óra között
november 24-én, szombaton 8 és 19 óra között
november 25-én vasárnap 8 órától 18 óráig 

várja az Élelmiszerbank a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. 

Az akcióban az ALDI, az AUCHAN, a METRO és a TESCO üzletláncok biztosítják a helyszínt több mint 200 ponton országszerte. Az áruházakban kijelölt gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket – mint például: cukor, olaj, tészta, konzerv, édességek, bébiételek. 
Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank önkénteseivel a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. A nemes kezdeményezés további részleteiről a szervezet hivatalos weblapja nyújt tájékoztatást:

Magyar Élelmiszerbank (katt!) >>

Dunaújvárosban három helyszínen akcióznak!

A kezdeményezéshez három dunaújvárosi "gyűjtőpont" csatlakozott – az akció keretében a TESCO Hipermarket áruházban, a TESCO Express áruházban és a Kandó úti ALDI áruházban bárki  csatlakozhat az adományozók remény szerint népes táborához.

Legyetek sokan, segítsetek sokat – minden támogatást szeretettel vár az Élelmiszerbank!

(A Castellum.do a közösségi kezdeményezés médiapartnereként veszi ki részét az adománygyűjtő akció népszerűsítéséből!)

 

Kommentek