Jóvátétel: egy nap alatt két helyszínen segítettek a fogvatartottak

Öcaline • 2018. augusztus 29. 18:20 • Közösség 0 0

A megyei pedagógiai szakszolgálat helyi intézménye, vagyis a közelmúltban új helyre költözött Nevelési Tanácsadó bejáratát csinosították, majd az Aprók Háza Tagóvoda udvarának eszközeit tették rendbe azok a fogvatartottak, akik önkéntesen vállalták részvételüket az EFOP Fogvatartottak reintegrációja című projekt keretében szervezett jóvátételi eseményeken. Egy nap alatt egyszerre kettőn!

A Pálhalmai Országos BV Intézet sándorházai objektumában is futó program keretében szervezték meg a jóvátételi eseményt, amelynek különlegességét az adja, hogy egy nap alatt két helyszínen is segítették a közelgő tanévkezdést a fogvatartottak. A kedd délelőtti munkálatok során a Nevelési Tanácsadó új bázisának

"telefújt" főbejáratát

tisztították meg a feliratoktól a sándorházai EFOP-különítmény tagjai. Mint Kissné Korsós Ágnes, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye a program keretében rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a gyors és nagyon látványos beavatkozás nyomán az eddigi csúfságok után kulturált bejáraton át közelíthetik meg a Deák Ferenc utcai intézményt az ügyfelek.

Ilyen volt, de belevágtak... Ilyen volt, de belevágtak...

... és néhány óra múlva ilyen lett végül ... és néhány óra múlva ilyen lett végül

A tájékoztatón Brodmann Ákos bv. őrnagy, az EFOP program objektumi szintű szakmai vezetője kiemelte, a jóvátétel során minden szereplő gazdagodik: a kedvezményezett intézmények megújult külsővel várhatják a tanévkezdést, a bv. intézet jó ügyeket, jó kezdeményezéseket támogathat, az együttműködés főszereplői, a programba bekapcsolódott fogvatartottak pedig

saját szerepvállalásukkal igazolhatják,

hogy eredményesen járják a reintegráció útját. Ez utóbbi momentumot hangsúlyozta a reintegrációs programra már korábban jelentkezett Lépő Sándor is, aki elmondta, a fejlesztő foglalkozások, a családi beszélő után újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az EFOP keretében – és az egész csapat nevében azt is kiemelte, nagyon örülnek annak, hogy szerepet vállaltak a jóvátételben.

Örömteli szerepvállalás Örömteli szerepvállalás

Egy rövid ebédszünet után újabb helyszínen, újabb feladattal folytatódott a jóvátételi munka, a "hatosfogat” a Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza tagintézményének udvarának kerti eszközeit újította meg – szintén látványos eredménnyel.

Kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés - minden közösség épülésére Kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés - minden közösség épülésére

A munkálatok végeztével külön köszönetet mondott a csapatnak és minden közreműködőnek Gyenes Józsefné intézményigazgató, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, aki kiemelte: egyfelől

a jóvátételi munka révén megújult környezet

várhatja szeptembertől a tagintézmény óvodásait, másrészt jó esélyt lát arra, hogy a közeljövőben hasonló együttműködésekre kerülhet sor.

Megújuló eszközök várják az Aprók Háza ovisait Megújuló eszközök várják az Aprók Háza ovisait

És mivel mindenki jól járt, nagy az esély a folytatásra is!

 

Kommentek