A Jobbik úgy tűnt, durván rászáll a fiatalokra, aztán végül egy asztalhoz ültek és most állítólag közösen dolgoznak egy élhetőbb városért

Dávid • 2018. május 31. 15:09 • Közélet 0 16

  ○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A                                                                 


Úgy fest, kínos helyzetbe hozta magát és ennek következtében most válságkommunikálásra kényszerül a Jobbik dunaújvárosi szervezete.


A jéghegy csúcsa

Egy évek óta húzódó, máig megoldatlan ügy következményeinek kicsúcsosodása miatt tartott sajtótájékoztatót a párt helyi önkormányzati képviselője a múlt héten – és bár Barta Endre szerint a pszeudoeseményét interpretáló kormány-közeli helyi orgánum nem adott a szájába olyat, amit ne mondott volna el a sajtáján, ennek dacára mégsem lett teljesen kerek történetének nagy port kavart sajtómegjelenése. A képviselő és ezzel együtt a párt a fiatalok – jelesül és leginkább az Y, illetve a Z generáció – céltáblájává vált a webes térben.

Kommentek, utóhang Kommentek, utóhang

 

Öngól vagy szerencsétlen tálalás?

Azok a fiatalok, akik valamilyen oknál fogva tájékozottabbak az átlagnál, a leszerepelt, hitelt vesztett pártpolitikai szereplők (szerintem teljesen jogos) ignorálásával figyelmük legfeljebb a 21. századinak titulált formációkra, nevezetesen a Momentumra, az LMP-re és a Jobbikra irányul.

Mivel helyben az LMP lényegében már egy jó ideje nem létezik, a Momentum pedig az országgyűlési választásokat követően – a biznisz- és a kamupártokhoz hasonlóan – mint szürke szamár a ködben, eltűnt, csak a Jobbik maradt alternatívaként.

Így aztán jobbikéknál akkor van igazán nagy para, ha úgy érzik, már ők sem bizonyulnak elég kósernek a fiatalok körében.

Arra ugyan nem vállalkozom, hogy a néppártosodó szélsőjobbos alakulatot kihúzzam a slamasztikából, mégis kísérletet teszek arra, hogy a napirendre került témát több aspektusból is bemutassam a leginkább érintett bevonásával a helyzet tisztázása érdekében.

 

A fiatalok hangosak, vadak és még alkoholt is fogyasztanak :D :D

A párt szempontjából szerencsétlennek minősülő cikk egészen ördögi jellemzőkkel ruházta fel a város fiataljait. A helyzetet súlyosbítja, hogy nem Mészáros Lőrinc érdekei és véleménye alapján, hanem Barta Endre képviselő sajtótájékoztatója nyomán tették mindezt a lap munkatársai.

Summa summarum, megtudhattuk, hogy
 

  • a tizenéves fiatalok hangoskodnak,
  • vadul gördeszkáznak és bicikliznek,
  • valamint alkoholt fogyasztanak a Városháza téren a délutáni és az esti órákban.

    Németh Zsolt archív felvétele Németh Zsolt archív felvétele
     
  • Barta Endre szerint a fiatalok deviáns viselkedése miatt a kisgyermekes szülők nem szívesen tartózkodnak a téren, mert féltik csemetéiket.
  • A képviselő a probléma megoldását a zsaruk hathatós beavatkozásában látja.


 

Mivel a fiatalok nem számítanak fontos politikai tényezőnek, problémáikat a kutyát sem érdekli?

Sok hozzáértő elmondta már, a fiatalok politikából való kiábrándulása és az ebből eredő indolenciája végett nem számítanak meghatározó tényezőnek a pártpolitika világában.

A nyugdíjasokkal szemben például nincsenek olyan sokan, kevésbé tájékozottak, de legfőképp: nem igazán járulnak az urnákhoz ikszelgetni. Illetve az sem egy utolsó szempont, hogy Dunaújváros mégis csak egy súlyosan elöregedő város – és a fiatalok idővel egyébként is elvándorolnak. (Ha nem is külföldre, de legalább a fővárosba.)

Tény, mi való, Dunaújváros populációja minden évben látványosan csökken: míg 2011. január 1-jén 48 ezer 104 fő élt a városban, addig 6 évvel később, 2017. január 1-jén már csak 44 ezer 640 a KSH adatai nyomán.

Népességfogyás 2011 és 2017 között a KSH adatai nyomán Népességfogyás 2011 és 2017 között a KSH adatai nyomán

Nem csak csökken, de aggasztó mértékben öregszik is szeretett városunk lakossága. Az alig 45 ezres lélekszámú Dunaújvárosban több mint 11 ezer nyugdíjast tart számon az önkormányzat. Ez a lakosság több mint 25 százalékát jelenti.

Mivel a természetes fogyás és a relatíve kevés születési szám, valamint az elvándorlás szintén jelentős okai a várost sújtó demográfiai válságnak, nem csoda, hogy hatalomtechnikai és piaci okok miatt a fiatalok nem igazán vannak a város közéletét befolyásoló/alakító aktorai, például a politikusok és az újságírók fókuszában.

Az okokat értem és megértem, ám ezzel együtt '91-es évjáratú Y generációsként mégis rettenetesen bosszant. Még akkor is igazságtalannak érzem a fiatalok marginalizálását, ha olyan társaim kerülnek a lapátra, akik velem ellentétben jellemzően nem a politikával kelnek és fekszenek.

Így hát az ominózus cikk megjelenését követően tüstént a leginkább érintetthez, Barta Endre önkormányzati képviselőhöz fordultam annak érdekében, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba. Már csak azért is, mert 6 éves pályafutásom során többször is forgattam az amatőr utcai és versenyekre járó profi sportolókkal, helyzetükről cikkeztem már a DO kötelékében is. Éppen ezért úgy gondolom, a bringázó és a gördeszkázó skacok inkább áldozatok, mintsem valamiféle együttélési anomália előidézői. Azaz rájuk kenni minden szart azért enyhén fogalmazva is túlzás – mármint szigorúan csak szerintem.

 

És akkor a válságkommunikációval megtolt big picture

Megkeresésemre hiperszuper gyorsan reflektálva kiderült, hogy

  • a képviselő valóban tapasztalt már meg személyesen is konfliktusos helyzeteket a Városháza téren,
  • így véleményét, miszerint az együttélési szabályokat be kellene tartaniuk a fiataloknak a Városháza téren is, továbbra is fenntartja, mi több, nyomatékosítja.
  • Nem túlzás továbbá az sem, hogy a képviselő a helyi rendőrkapitánysághoz fordul azért, hogy az együttélés íratlan szabályai is érvényesülni tudjanak a Városháza téren.
  • Ám azt is tudja – és a képviselő elmondása szerint ez az a korántsem mellékes elem, ami valamiért sajnos kimaradt az ominózus cikkből – , hogy a Városháza téren rendszerint tapasztalt problémás szituk nem előzmények, pláne ok nélküliek.

"A fiatalok jelenlegi viselkedése egy egészséges reakció arra, hogy nem törődik velük a környezetük"


„Sajtótájékoztatómat a Városháza téren kialakult helyzet miatt tartottam. A fiatalok ugyanis ott bringáznak, gördeszkáznak olykor ittas állapotban, így önmagukra és másokra nézve is balesetveszélyesen. Többük ráadásul még a 16. életévét sem töltötte be. Nagyon szomorú, hogy nincs saját pályájuk - erről egyébként már egyeztetek egy őket képviselő személlyel -, de ez nem jogosít fel senkit ilyen viselkedésre, hiszen itt az élni és élni hagyni elve sérül. Én örülök, ha a téren azt látom, hogy minden korosztály jól érzi magát, szólhat zene, lehet nevetgélni, ebbe sok minden belefér, de a mások, és főleg kisgyermekek testi épségének veszélyeztetése már a legkevésbé sem. Nyári táborokat szervezek fiataloknak, éppen ezért tisztelem és szeretem ezt a korosztályt. Ők is a felnőttekkel egyenrangú helyi polgárok. Épp ezért, tőlük is felelősséget várunk el, a megbecsülésük nem egyenlő azzal, hogy mindent el kell nekik nézni. Sokkal nagyobb odafigyelésre van szükségük, az igényeik valós felmérésére, olyan programokra, melyeken szívesen részt vennének. A jelenlegi viselkedésük egy egészséges reakció arra, hogy nem törődik velük a környezetük, a helyi közösség, melynek ők is részei. Ezen kívánok változtatni. Velük, értük, s nem ellenük. Extrém sportpályával, versenyek szervezésével, de legfőképp az együttműködésükkel.
Az ominózus cikk megjelenése után szerencsére egy előremutatónak ígérkező párbeszédet sikerült kialakítanom az érintettekkel. Most ott tartunk, hogy ígéretet tettem arra vonatkozólag, hogy segítek nekik versenyszervezésben. Illetve a fiatalok problémáit, igényeit tolmácsolom a közgyűlésen is. A fiatalok képviselőjével időközben egyezségre jutottunk: a politikai képviseletért cserébe hajlandóak lesznek kontrollálni magukat a főtéren” — tájékoztatta lapunkat Barta Endre, önkormányzati képviselő.


 

Talán a tömegsportba kellene fektetni, és nem az élsportba

 

Mindent összevetve személy szerint úgy gondolom, előbb talán a megfelelő körülményeket és lehetőségeket kellene megteremteni a szórakozó és/vagy sportoló fiatalok számára, és majd csak ezt követően számonkérni, hol, mit, hogyan és miért csinálnak másképp.


Tudniillik a skandináv jóléti országokban, de még az Egyesült Államokban is az a képlet, hogy az élsportot kizárólag magánalapon finanszírozzák, ezzel szemben a tömegsport intézményei, így például az uszodák, a tenisz-, a baseball- és kosárpályák mindenki előtt szabadon, pláne díjtalanul nyitva állnak.

És nem véletlen. A rendszeres testmozgás számtalan megbetegedés kockázatát csökkenti. Kutatások bizonyítják, a szabadidős sport kedvező hatással van egészségünkre, javítja közérzetünket, fokozza aktivitásunkat, megőrzi szellemi frissességünket.

Haszna társadalmi és gazdasági is.

A rendszeresen mozgók ugyanis tovább élnek, fittebbek, többet és hatékonyabban dolgoznak, ritkábban betegednek meg. Ha a büdzsénkből az élsportokra elkülönített kontingenst az össznépi szabadidős sportok felé csoportosítanánk, azzal saját egészségünket javítanánk közvetetten, végső soron pedig társadalmunk jövőjébe fektetnénk be.

A legkézenfekvőbb ilyen jellegű befektetés egyébként a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése, de a mi esetünkben a problémásnak titulált fiatalok részére egy korszerű BMX- és gördeszka pálya is releváns megoldás lehet.


A képviselő nem vitás, elég szerencsétlenül futott neki az ügynek, azonban a legnagyobb igazságot is ő mondta ki - idézem: a fiatalok jelenlegi viselkedése egy egészséges reakció arra, hogy nem törődik velük a környezetük. Mármint a politikai elit, a teljes kollektíva, a mindenkori ellenzékiekkel együtt, már nagyon hosszú ideje - jegyzem meg szépen, halkan.

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A   

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

Kommentek