Választás 2018: narancs tengerben fekete sziget

Bár azt még talán korai kijelenteni, hogy teljesen felocsúdtam az első sokkból, de az már biztos, hogy rengeteg tanulsággal szolgálnak az országgyűlési választás eredményei. Az illúzióknak huss, az kétségtelen, de tudok pár egészen biztató elemet is. Értékelés és elemzés – legkivált a mintaadó dunaújvárosi fejlemények tükrében.

Mielőtt belevágsz, két link:

Választás online a Castellumon (katt!) >>

Egyperces infografika, eredmények oldalunkon (katt!) >>

Országos viszonylatban tarolt a Fidesz(-KDNP) a vasárnapi választáson, de miért is ne tarolt volna – ha tetszik, papírforma győzelem született annak ellenére, hogy a rekord közeli részvételi hajlandóság egy ideig még azzal a számomra is kedves opcióval kecsegtetett, hogy

megtörik a rezsim rémuralma.

Hát nem tört meg, nagyon nem, és amennyiben Orbán beváltja március 15-i fenyegetését – és miért ne váltaná, de tényleg?! –, akkor annak kettő gyászos következménye lehet azon túl, hogy mostantól mindig nálam lesz az útlevelem.
Az egyik, hogy a teljhatalom birtokában, a fékek és ellensúlyok legendás rendszerének immár szinte teljes hiánya következtében, megsemmisült, hovatovább biodíszletté silányított ellenzéki asszisztencia mellett szó szerinti Vietnámot csinálhat minden olyan fronton, ahol még létezhetnek vélt vagy valós ellenfelek. A civil szférában éppen úgy, mint a bíróságokon, a diákkörökben, az intézményi autonómia maradványai mögött megbúvó egyetemi műhelyekben, vagy – ne menjünk messze – a függetlenségére, kritikus szellemére és hitelességére méltán büszke lokális hírblogok terepén egyaránt veszélyben érezheti magát minden aktor. Láttam és éreztem már ilyet, nem volt jó/szép a látvány és az érzület, de hogy idáig fajulnak a dolgok még egyszer az életemben, arra tegnap este is csak kósza rémálmaimban gondoltam.
Viszont, és ez lehet, éppen most és éppen ebben a vert helyzetben meglepő lesz, van egy jó hírem is: megyünk tovább. Nem félünk, jobbára azért, mert nincs túl sok veszíteni valónk. A szándékaink tiszták, az elveink töretlenek: le kell győzni azt a rezsimet, amely a legdurvább kommunista tempót diktálva, pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva telepedett fölénk eddig is.

Aki demokrata, az nem fél,

ezt tanultam Bibó Istvántól, és nincs, nem lehet ok, ami ezen egyszerű, de roppant nagyszerű alapelv feladására késztetne.

Pláne annak tükrében, hogy éppen itt, mifelénk, a Fejér 04-es (Dunaújváros) körzetben akadt meg a Fidesz-daráló (meg Budapesten, meg Pécsett és Szegeden, szépséges sorba kerültünk, erre legyünk azért büszkék). Nálunk a példásan pörgő propagandagépezet ellenére sem sikerült nyerni, mifelénk a hatalmasra hízott hatalmi hazugsággyár elképesztő hátszele sem volt elég a korábban biztosan elkönyvelt körzet, mandátum behúzásához. 
Hol címszavakban, hol picit bővebben kifejtve sorolom az általam fontosnak vált okokat:
– A fideszes jelölt, dr. Galambos Dénes szerény véleményem szerint

semmit, de tényleg semmi érdemlegeset nem tett

a városért és a körzetért; a térség az elmúlt években nem az egyébként elvárható fejlődés, hanem a látványos visszafejlődés jeleit mutatta; elvándorlás, elöregedés, sötét utcák, minősíthetetlen utak, lehetne sorolni még. És ezt, a semmit, büntetni szokták a választók, amennyiben találnak/látnak érvényes vagy érvényesnek hihető alternatívát, esélyt a változásra.

– Még picit maradva a fideszes jelöltnél; azt a politikai viszonyokhoz kicsit is érdeklődéssel fordulók közül mindenki, de tényleg kivétel nélkül mindenki tudta és tudja, hogy amint a Városháza legfontosabb székébe itt helyben, az Országgyűlésbe sem egy autonóm, ötletteli, nota bene hatékony személyiséget ültetett (volna) az Orbán-rezsim. A nagy és roppant szomorú helyzet az, hogy dr. Dorkota Lajos kesztyűbábjától egyszerűen nem volt elvárható a hiteles képviselet; szemben a szakmai minimumokat is folyamatosan szarba tipró helyi propagandagépezet összes létezhető hurráoptimista állításával.
– Az országos eredményeket látva ez persze önmagában nem volt elégséges muníció a sikerhez, viszont Galambos doktor helyzetét még néhány fontos tényező nehezítette. Először is,

lett egy komoly kihívója,

az persze részemről vállaltan pech és szintén fájdalmasan szomorú, hogy pont a Jobbik termelte ki, de mit tegyünk, ilyen a Zélet. Pintér Tamás önkormányzati képviselőként testközelből tapasztalhatta a város működtetésével kapcsolatos anomáliákat, ráadásul országgyűlési képviselő is volt már, így nem tájidegen közeg tőle a parlamenti miliő sem – az ottani megszólalások ténye önmagában komoly nóvum dr. Galambos és elődje, Cserna „Néma Levente” Gábor eszköz- és eseménytelen jelenléte tükrében.
– Ráadásul a Jobbik jól kampányolt és jól taktikázott. Pintér a maraton fél távjánál már ott loholt az éllovas nyomában, ahogy fogyott a táv, úgy közeledett, ezzel két legyet ütött egy csapásra: a bizonytalanokkal elhitette, hogy győzhet, ráadásul az átszavazásra hajlandó balosokat is meggyőzte arról, hogy csak ő győzhet. Még megegyezni sem kellett, ha tetszik, az istenadta nép okosabb volt, mint az alkura képtelen pártok; ha valahol, hát szeretett városunkban példás eredményességgel működött a taktikai szavazás modellje. Amiről korábban, éppen egy jó hónappal ezelőtt írtam ugyanitt azt, hogy a Fidesz így és csak így győzhető le, mára valósággá érett. Narancs tengerben fekete sziget – nem túlzás, mintaadó siker született. (Még annak ellenére is, hogy a Jobbik az összes balfasz és közös szerepvállalásra képtelen ellenzéki alakulathoz hasonlóan országos viszonylatban hatalmas veréssel jött ki a tegnapi meccsből.)

Az eredményről természetesen megkérdeztem Pintér Tamást is, aki

leplezetlen, boldog elégedettséggel

nyilatkozott a Castellum.do érdeklődősére – és mondott köszönetet egyúttal mindenkinek, aki megtisztelte bizalmával:
– Elképesztő erőt adott már az elmúlt hetekben, hónapokban is az emberek támogatása, nélkülük nem sikerült volna győzni. Így nemcsak a tegnapi szavazatukat, hanem az egész éves bizalmukat szeretném megköszönni, és egyúttal meg is szolgálni. Dunaújvárosban és térségében valóra váltottuk az álmot; a választók felhatalmaztak arra, hogy eltöröljem a korrupciót és megálljt parancsoljak a közpénzlopásnak. Hiszem és vallom, hogy a személyem a garancia arra, hogy a jövőben is sokat fognak hallani a Parlamentben erről a térségről és az itt élő emberekről. Köszönöm, Dunaújváros és térsége, köszönet minden támogató voksnak!
Végül, de közel sem utolsósorban következzék egyetlen, de annál jelentősebb dilemma.  (Lenne még egy zárójeles, de nagyon fontos mellékszál. Történelmi léptékkel szemlélve szeretett városunk egy emberöltő alatt szélsőbalos fészekből szélsőjobbos fészekké vált. Ez egyfelől kétségtelenül izgalmas fejlemény, másrészt azért túl sok jóval nem kecsegtet – bár azt is bevallom, nekem a Jobbik az összes szalonnáci vadhajtásával együtt per pillanat kevésbé tűnik fenyegetőnek, mint az oroszok, na jó, ne általánosítsunk, Putyin füttyszavára táncoló, a bornírt hazugságokra épülő ködevést a sztálini

"aki nincs velünk, az ellenünk van"

tempójával elegyítő fidesznyik bagázs, de a helyzet még persze változhat.)
De (viszont): most az a legnagyobb kérdés, az ellenzéki mandátumszerzés nyomán bosszút áll-e a fideszes hatalmi gépezet szeretett városunkon (és ha igen, milyen szerepet szán a történetben Orbán Viktor a helyi halljakendként immár évtizedes gyakorlattal bíró Dorkota doktornak); vagy, ugyanazt másként kérdezve, a most elért, kétségkívül figyelemre méltó ellenzéki diadal hogyan csapódik le jövőre, amikor az önkormányzati választások nyomán a város vezetése lesz a tét. 

Izgalmas évünk lesz, drága böngészők és aranyos mindenki; itt leszünk, figyelünk nagyon!

(Címlap- és nyitóképünk Michel János fotója, a kép címe: Acélváros)

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A