Kamara: jogszabályok, hatósági szerep, TSZSZ, esettanulmányok – fókuszban az építőipar!

Öcaline • 2018. április 9. 18:47 • Gazdaság 0 2

Folytatja az elmúlt esztendők gyakorlatát, ezúttal is tájékoztató fórumra várja az építőipari vállalkozások képviselőit a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: az eseményt a hónap második felében rendezik, de előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges Időben szólunk a hajtás után!

Építőipari témájú előadásokra, fórumra várja az érintett/érdekelt cégek, vállalkozások képviselőig a városi kamara, áll a Castellum.do műhelyéhez eljutatott összegzésben. Az elmúlt évek gyakorlatát folytató rendezvény ezúttal a január 1-jétől érvényes építőipari jogszabályokra, valamint a hatósági eljárások általános szabályaira koncentrál, de szó esik a TSZSZ gyakorlati tevékenységéről, valamint az építőipari vitarendezés esettanulmányairól is. A tájékoztató fórumra április 24-én, kedden 14 órától várják az érdeklődőket a DKIK Latinovits utcai bázisán, az aktuális jogszabályokról Kovács Zsolt, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala Építésügyi Osztályának vezetője beszél, a TSZSZ munkáját, a illetve az említett esettanulmányok tanulságait Máté Mikós, a Teljesítési Szakértői Szerv vezetője összegzi. Az esemény szervezői konzultációs lehetőséget is biztosítanak a résztvevőknek!

Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, kérik, az érintettek részvételi szándékukat legkésőbb április 18-ig jelezzék a 25/502-060-as telefonszám 0-ás mellékén, illetve a [email protected] e-mail címen!

(A kép természetesen illusztráció!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek