Modern Városok Programja: "... én szégyellem, hogy csak ennyi lett belőle"

Öcaline • 2018. április 4. 18:50 • Közélet 0 12

Orbán Viktor megint tökéletesen időzített a Castellum szempontjából – éppen ma jelentette be a Magyar Falvak Programja indítását, pont akkor, amikor hosszú hetek háttérmunkája nyomán végre kirukkolunk azzal, milyen kegyetlenül kevés eredmény valósult meg a még 2016-ban helyben belengetett hangzatos ígéretekből. Summa summárum, első rész.

Kezdjük egy röpke szövegmagyarázattal: a címben szereplő idézet egy városi, a Modern Városok Programja (MVP) helyi kínálatának részleteit jól ismerő fideszes forrásunktól származik. Nem ő az egyetlen, aki a "belső körökből" is kritikusan szemléli az elmúlt évek töketlenkedését – már az jelentős fegyvertény, hogy egy kósza szellő befújta a Castellum ablakán az MVP dunaújvárosi terveinek részletes, forintra lebontott terveit –, de ne szaladjunk ennyire előre. Idézzük föl előbb, hol és hogyan is kezdődött a történet mifelénk. Három saját tartalmat és egy vendégposztot szentelt műhelyünk a témának, érdemes visszakattanni!

Látod lemegy a nap/ Különböző nagyvadak/ Mennek bele az éjszakába/ Megenni aki árva

Először az Index nyomán arról írtunk, hogy milyen nehéz volt összehozni a kormányfői vizitet – és itt találkoztunk először azzal a mostanra bevett gyakorlattal, hogy Pocak tábornok a kritikus hangok és sajtó megkerülésével, jószerével titokban látogatott szeretett városunkba (arról persze nem tehetett, hogy forrásaink akkor is percre pontosan elárulták a D-day pontos idejét):

Orbán-vizit Dunaújvárosban: nehéz szülés (katt!) >>

A következő felvonás maga a vizit, amikor is a kormány feje éppen csak űrsikló-állomást nem ígért a Duna-partra – ne feledjük a dátumot; 2016. május 31. Dávid beszámolójának első mondatát idemásolom: "Repkedtek a milliárdok és kiborult az ígéretkosár ma délelőtt a Városházában – éppen dunaújvárosi látogatása napján születésnapját ünneplő Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor, szeretett városunk polgármestere 11 óra 36 perckor ellátták kézjegyükkel a várva várt kontraktust...” A többit olvassátok el:

Szülinapi ígéretkosár (katt!) >>
 

Orbán Viktor kiborítja az ígéretkosarat! Orbán Viktor kiborítja az ígéretkosarat!

Az utóhangot szerénytelenségem követte el néhány nappal a királyi vizit után; ennek a bevezetőjét idézném engedelmetekkel, íme. 

Meghív a főnököd ebédelni. Örömmel veszed a szíves invitálást, de kiderül, hogy nemcsak azt dönti ő el, hogy hol kajáljatok, de azt is megszabja, mit egyél. Ja, és te fizetsz. Ráadásul a főnök haverjai elteszik a túlárazott ebédpénz fölét is. Viszont a kaja meg, hát mondjuk már ki, szar. Modern város-e Dunaújváros, és ha igen, miért nem? Orbán Viktor nyomában. 

A teljes összegzés itt olvashatod el:

Orbán-vizit, utóhang: az ígéretes város (katt!) >>

A sorozat vége az említett vendégposzt, Fejes László már a programhirdetés nyomán született kormányhatározat ismeretében vont le érdekes és izgalmas következtetéseket a tárgyév novemberében – itt olvashatod:

Modern város-e Dunaújváros? És ha igen, miért nem?! (katt!) >>

Kiskosztüm vagy öltöny/ Mindegy csak ne csöpögjön/ A véred a kőre a/ Munkahelyi miliőbe

Mindezt csak azért taglaltam ilyen hosszasan és részletekbe menően, mert az elemzésekben megfogalmazott félelmek az ígéretek teljesületlenségéről és teljesíthetetlenségéről inkább kiállták a valóság királyvizének próbáját, mint maguk a miniszterelnöki ígéretek. Pedig milyen szépen kezdődött: Orbán Viktor 2016. május 31-én belengette a tutit, majd 2016. júliusában napvilágot látott az idevágó kormányhatározat is az együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról. Itt el is olvashatod!

1394/2016. (VII. 21.) Korm. határozat – net.jogtar.hu (katt!) >>

Mint a szövegből is kitetszik, a feladatokat nagyon pontos, jellemzően 2016-os határidőkkel szabta meg a döntéshozó, ehhez képest siralmas, hogy milyen kevés teljesült belőlük. A Castellum.do megszerezte a MVP dunaújvárosi terveinek tőpéldányát, amely öt fejezetben taglalja a hangzatos ígéreteket – rendre a becsült forrásigény megjelölésével. Mutatom!

MVP Dunaújváros - tételes tervekkel, 45,633 milliárdért MVP Dunaújváros - tételes tervekkel, 45,633 milliárdért

A főszámokat a könnyebb olvashatóság kedvéért kimásolom, kapaszkodjatok:
 

Sport, kultúrális [sic!] és rekreációs fejlesztések – 6 tételben 10,03 milliárd HUF
Közszolgáltatások fejlesztése – 5 tényezőre 5,174 milliárd HUF
Közlekedésfejlesztés – 4 feladattal 9,919 milliárd HUF
Gazdaságfejlesztés – 2 alaptétellel 13,4 milliárd HUF
Környezeti fejlesztések – 4 tételben 6,57 milliárd HUF

Az mindösszesen 21 fejlesztési terv, tokkal és vonóval potom 45,633 milliárd forint. 

Tetszetős, igaz? 

És sápadtan feljön a nap/ A megszomorítottak/ Sőt a megalázottak is/ Szép ruhába bújnak

Mindezek után már csak az a nagy kérdés, mi valósult meg belőle. A válasz, röviden: nem sok. (Picivel hosszabban, a közismert és roppant elszomorító példával élve; ígértek egy csodaparipát, de aztán előbb kiderült, hogy csak feldarabolva kapjuk, végül az is, hogy hogy, hogy sem, de elsőként nekünk megint pont a lófasz jutott.) Mert ugyan a szép tervekre sorra-rendre hivatkozik a helyi propagandagépezet is, de az ellenzéki elhajlással nehezen vádolható Magyar Idők a belengetés egy éves évfordulójára időzítve 2017 májusának végén az MTI nyomán négy városfejlesztési projekt indulásáról számolt be – 8,7 milliárd forintból a Modern Városok Program keretében felújítják az élményfürdőt és a sportuszodát, megújul a Szalki-sziget, emellett járási hivatali épületet alakítanak ki, továbbá a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) középületeket, közterületeket újítanak fel.

21 tételből 4 – öhhmm, khmm, nem túl izmos mutatvány.

A tervekről és a tényekről az elmúlt hetekben több háttérbeszélgetést folytattam a program helyi vonatkozásait jól ismerő forrásokkal – ők a téma érzékenységére tekintettel kivétel nélkül névtelenül kívántak csak válaszolni kérdéseinkre, ám őszinte meglepetésünkre informátoraink némelyike nagyon is karakteres motívumokkal egészítette ki az összképet. 

A helyzet súlyos és reménytelen.

Többen felemlítették például, hogy még fideszes körökben is komoly viták dúlnak a program eredményeit illetően – egy helyi forrásunk szerint például "szégyen, hogy miközben rengeteg pénzt [a programban foglaltak szerint 5,411 milliárdot – Ny. Zs. Öcaline] biztosítottak az útfelújításra, a város útjai tavaszra lényegében ismét járhatatlanok lettek a kátyúktól". Egy másik forrásunk szerint "már a Holdban van a Műugró centrum terve" (erre a feladatra kereken 5 milliárdot becsült az MVP), míg egy következő informátorunk – akitől a címbéli idézet is származik – a "szálloda, felnőttképzés, múzeum" megjelöléssel rögzített városi funkcióváltó programról nyilatkozta azt, hogy "nemhogy a végét, de még az elejét se" látja a megvalósulásnak (pedig a tervek szerint 2,854 milliárdot erre a célra is szánt az MVP). 

Eljött, hogy befűzze a színes szélesvásznút Eljött, hogy befűzze a színes szélesvásznút

Sorozatunk következő részében egy szemléletes példán keresztül igyekszünk feltárni a nem teljesülések hátterét és okait is, ugyanakkor az első fejezetet hadd zárjam az Orbán-vizitről szóló utánlövés mindmáig vállalható gondolatával. Íme.

"Az ígéretek özönében azt se felejtsük el, ha kérhetem, hogy az is nagyon fontos tud ám lenni, mit nem ígért a kormányfő mifelénk. Senkinek sem hiányzik az oktatás terén bármi? Vagy olyan terv, elképzelés, program, ami révén újabb befektetők tűnhetnének föl, akik egyfelől új munkahelyek sokaságát teremtik, másrészt – okosan kihasználva az évtizedes tudást – új utakra irányítják, nota bene modernizálják szeretett városunkat? A kultúra frontjain – az egy szem múzeumi elképzelést leszámítva – akármi? Az egészségügy vonatkozásában valami? Vagy legalább valamicske? Tényleg elég lesz, ha csippentünk a szemünkkel, huncutul, kihúzzuk magunkat peckesen, és azt mondjuk középhangosan, itt van már a Kánaán, eljött a létezhető világok legjobbika? Jók vagyunk?!

Kötve hiszem. Úgy se. Semennyire se hiszem."

Innen folytatjuk.

(Összeállításunk archív képanyagát a 2016-os Orbán-látogatás országos híradásaiban megjelent fotókból válogattuk; a közcímeket a Kispál és a Borz zenekar Etetés című szerzeményének szövegeiből emeltük át. A dalt itt hallgathatod meg!) 

≡ UGORJ A CÍMLAPRA!

 

○ ●  B E C S Ü L E T K A S S Z A

Kommentek