A választásra jogosultak 48,9 százaléka még érettségivel sem rendelkezik Fejér megyében

Dávid • 2018. március 15. 17:45 • Közélet 0 48

A politikusainkat ismerjük. A jelöltekről is megvan a karcos véleményünk. Ahogyan a pártokról, esetleg a teljes ellenzéki összefogás ötletéről is pro és kontra. De vajon mi a helyzet a szavazók (pontosabban a választásra jogosultak) háza táján?

  • A demokrácia feltétele és garanciája: az erős, széles középosztály.
     
  • Képzett, művelt, tájékozott emberek nélkül sem a jogállam, sem a piacgazdaság nem állhat stabil lábakon.
     
  • Éppen ezért közös vágyunk, valamint jól felfogott érdekünk a széles és erős középosztály megteremtése.
     
  • „Az oktatáson, a felsőoktatáson múlik, van-e az országban középosztály, divatos szóval polgárság” − mondta Pokorni Zoltán volt fideszes oktatási miniszter még 1998-ban.
     
  • Ehhez képest a KSH 2016-os mini-népszámlálásának adataiból tudhatjuk, Fejér megyében a 18 évnél idősebbek 51,1 százaléka diszponál legalább érettségivel.
     
  • Ez azt jelenti, hogy megyénkben a választásra jogosultak 48,9 százaléka még érettségivel sem rendelkezik.
     
  • Tehát 10 választópolgárból 5 alacsonyan képzett Fejérben.
     
  • Az egyébként sem túl fényes helyzetképet árnyalja a Magyar Tudományos Akadémia közoktatási bizottságának korábban nagy port kavart hivatalos állásfoglalása a kormány oktatási irányelveivel szemben: a hazai közoktatás jelen pillanatban pusztán csak hadra fogható munkaerőket termel a piacra, pedig az élethosszig tartó tanulás képességének és a kritikai gondolkodásnak a kialakítása kellene, hogy célja legyen.
     
  • A 2010 utáni irányváltás áraként tudhatjuk be, hogy a magyar szakmunkás diákok kevesebb közismereti tanóra után lépnek a nagybetűs életbe és ezzel együtt a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanuló társaik a képzésbe való belépésük előtt kaptak!
     
  • Nagyjából így futunk neki a vészesen közelgő, április nyolcadikai országgyűlési választásoknak. Legalábbis Fejér megyében. De az országos méretű big picture sem fényesebb – leszámítva persze Budapestet, ahol a választásra jogosultak 76,4 százaléka rendelkezik legalább érettségivel, valamint Pest megyét, ahol ugyanez az arány 58 százalékra rúg.

 

 +  Linkekkel súlyosbított tételes forráslista és ajánlott olvasnivalók a témával összefüggésben a hajtás után, a byline-panel alatt.

 

Facebook | E-mail | Titkosított e-mail |
Cikkek | 
Twitter | HOF levelezési cím | 
 

BECSÜLETKASSZA »

> G7: Budapesten kívül a szavazók felének nincs érettségije (2017.12.17., Rigó Anita)

> G7: Érettségi nélkül a szakmunkásnak sincs jövője (2018.01.22., Rigó Anita)

> Qubit: MTA: Aggodalomra ad okot a 2011-ben elindított magyar oktatási reform (2018.02.27., Balázs Zsuzsanna)

> Abcúg: A középosztály és az oktatás - Minek annyi egyetemista? (2017., Tóth Sára, Hajdú D. András, Szurovecz Illés, Magócsi Márton)

Kommentek