Március idusa: mindenkit várnak a forradalmi emlékműnél!

Öcaline • 2018. március 13. 19:49 • Közösség 0 5

Az elmúlt esztendők hagyományait folytatva a város önkormányzata is megemlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról – március 15-én, csütörtökön délelőtt lesz az ünnepség a forradalmi emlékműnél. Mindenkit várnak!

Közös ünnepségre várja a városlakókat az önkormányzat a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján – a városi rendezvény március 15-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor kezdődik a '48-as Emlékműnél. A Himnuszt követően a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt csoportja ad ünnepi műsort – az eseményen narrátorként Farkas Erik színművész működik közre, az összeállítás koreográfusa Szőke Genovéva és Suplicz Mihály. 
Ezt követően dr. Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet, ezt követően szintén az évtizedes hagyományokhoz híven városunk vezetői, valamint a pártok, a társadalmi szervezetek, továbbá a városi intézmények vezetői helyezik el emlékező koszorúikat. 

Az ünnep zárásaként felcsendül a Szózat, majd a résztvevők virágot helyezhetnek el a nemzetőrből lett tudós fotográfus, Rosti Pál sírjánál a Kistemetőben.

Mindenkit várnak az ünnepségre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek