FMD: újra Dunaújváros ad otthont a seregszemlének – és még egy szűk hónapon át lehet nevezni!

Öcaline • 2018. február 16. 19:09 • Közösség 0 0

Idén újra szeretett városunk ad otthont a Fejér Megyei Diáknapok, közkeletű nevén az FMD eseménysorának: a tervek szerint mintegy ezer diákot megmozgató kulturális kavalkádot április 13-15. között rendezik. Jelentkezni már lehet – a nevezéseket március 12-ig fogadják. Médiakommunikáció a hajtás után.

A Fejér megyében tanuló középiskolás diákok kulturális seregszemléjét az 1960-as évek óta rendezik meg – évenként váltva – a megye két legnagyobb városában. A tehetségkutatáson kívül a rendezvény fontos célja, hogy teret adjon a találkozásnak, a közösségformálásnak – az FMD legkülönlegesebb eleme mégis az, hogy fiatalok szervezik fiataloknak.

Az idei seregszemle több újdonsággal is szolgál a nevezést, a pontszámítást és a kategóriákat illetően. 

A legfontosabb módosítás a jelentkezésekhez kapcsolódik – a Castellum.do műhelyéhez eljuttatott tájékoztató szerint a középiskolák által kijelölt kapcsolattartó pedagógusok március 12-ig tudják a fellépőket és produkciókat regisztrálni az esemény megújult online nevezési felületén. 
Megváltozott a pontszámítási rendszer: az adott iskola által nevezett produkciók által elért pontszámot a benevezett produkciók számához arányosítják, így a fesztiváldíjat a legeredményesebb iskola viheti haza. Idén már tizenkét kategóriában versenyezhetnek a középiskolások: a legújabb terület a Médiakommunikáció, ahova plakátterveket, hangspotokat, reklámfilmeket és kritikákat várnak a szervezők. 
A versenyzők hét színpadi és öt egyéb kategóriában – szólóének, társasének, kórus; vers- és prózamondás; diákszínpad; könnyűzene; népdal, népzene, néptánc; komolyzene, szólóhangszer, kamarazene; "sótájm"; képző-, nép- és iparművészet; honismeret, irodalom; fotó, film, új vizuális kísérleti műfajok; médiakommunikáció – mutathatják meg tehetségüket a nagyközönség, illetve a szakmai zsűri előtt. A kulturális fesztivál rendezői idén is neves szakembereket, művészeket kértek fel a versenykategóriák zsűrijébe.
A versenyfelhívást egyúttal önkéntesek toborzásával körítették a szervezők: szintén március 12-ig várják az önkéntesek jelentkezését a műsorvezetők és a kategóriafelelősök munkájának segítésére, emellett fotózásra, videózásra, valamint könnyebb fizikai munkák elvégzésére.

Az eseménnyel kapcsolatban érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az FMD webes felületeit, ahová az ígéretek szerint folyamatosan pakolják a legfrissebb információkat, képeket, híreket, majd persze a megméretés során a videókat és eredményeket is a szervezők.

Fejér Megyei Diáknapok – hivatalos weblap (katt!) >>
Fejér Megyei Diáknapok – facebook (katt!) >>

Bulira fel – gyertek sokan idén is, mindenkit vár a város és az FMD!

(A Castellum.do az FMD 2018 programsorozatának médiapartnereként veszi ki részét a program népszerűsítéséből!)

 

 

 

 

Kommentek