Zsaruhír: súlyos testi sértés miatt körözték – Nagyvenyimen csípték el

Öcaline • 2017. december 21. 10:45 • Zsaruhír 0 6

A bicskei rendőrök adtak ki körözést az ellen az érdi férfi ellen, aki Nagyvenyimen került rendőrkézre szerdán délután. A férfi korábban Bicskén keveredett szóváltásba – a többit egyfelől kitalálhatjátok, másrészt a hajtás után apróra megírom. Katt érte!

Körözött személyt fogtak a járőrök Nagyvenyimen, erősítette meg a megyei főkapitányság sajtószolgálata. A részletes szóvivői összegzés szerint az érdi illetőségű férfit a Fő utcában kerítették rendőrkézre szerdán délután – igazoltatása nyomán kiderült, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság súlyos testi sértés elkövetése miatt rendelte el a körözését. A megalapozott gyanú szerint a férfi korábban Bicskén, a Kossuth téren előzetes szóváltást követően több alkalommal arcon ütött egy helyi lakost.

A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett, nyomatékosította a rendőrségi gyorsjelentés. 

Az egyenruhások a 42 éves férfit a helyszínen elfogták, majd előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol már a súlyos testi sértés alapos gyanújával, gyanúsítottként hallgatták ki. 

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek