Jégkorong: a siker kulcsától a szombati macidobálásig

Öcaline • 2017. december 14. 19:08 • Közösség 0 2

Két fontos tétel szerepel jégkorongos hírcsokrunkban: a DAB hivatalos honlapján terjedelmes nyilatkozatban összegzi az elmúlt időszak sikerszériájának hátterét Jason Morgan vezetőedző – emellett újabb különleges akcióval, macidobálással várja a drukkertábort az Acélbikák alakulata a jégcsarnokban szombaton este! Katt a részletekért!

"A kemény munka a siker kulcsa" – ezzel a beszédes címmel látott napvilágot az elmúlt hetek sikerszériájának hátterét összegző beszélgetés Jason Morgan vezetőedzővel – az Acélbikák alakulatának szakmai irányítója szerint az Erste Ligában abszolvált tízmeccses győzelmi széria leginkább annak köszönhető, hogy a játékosok nagyon felelősségteljesen dolgoznak a jégen és a konditeremben egyaránt.

Emellett persze a csapat alkotórészei is jól kiegészítik egymást, állítja a kanadai mester:
– Óriási teljesítményt nyújt Duschek a kapuban, amit kombinálni tudtunk eredményes támadójátékkal - ebben ráadásul az összes sorunk egyre jobban teljesít. Szerencsére mindenki igyekszik minél pontosabban követni a tervet és a struktúrát tartani, és elkötelezték magukat a játékosok a "védelem az első" mentalitás mellett.
A további tervek kapcsán a szakvezető elárulta, véleménye szerint a szezon második felében nagyon is versenyképes lesz a DAB a mostani csapattal. A jelenlegi pozíció tartása ráadásul nagyon fontos lenne a rájátszásig, lévén ha az első négy között végez, hazai pályán kezdheti a play off küzdelmeit a csapat:
– A rájátszásban a hazai pályának megsokszorozódik az értéke, mivel a szurkolók óriási lökést adhatnak és ezzel a játékosok energiáját és teljesítményét is tudják segíteni, ami pont az a nüansznyi különbség lehet, ami egy-egy ilyen kiélezett párharcot eldönthet. 

Katt a teljes interjúhoz! >>

Végül, de közel sem utolsósorban egy remek hír azoknak, akik nemcsak a játékért, de a segítő szándékú közösségi élményért is szeretnének ellátogatni a jégcsarnokba: folytatódik ugyanis a Dobj egy macit! című akció, méghozzá december 16-án, szombaton este.

A Dunaújvárosi Acélbikák csapata a 18 órakor kezdődő, SC Csíkszereda elleni mérkőzésre szervezi a macidobálást!

 A gyűjtés célja, hogy a rászoruló, beteg gyerekek számára gyűjtsenek olyan, már nem használt, de még jó állapotú plüss játékokat, amelyekkel egy kicsit boldogabbá tehetik az ünnepet számukra. Figyelem, fontos: az akció során a plüssöket az első HAZAI gól után kell a jégre dobni!

Macidobálásra fel – és persze a jelszó a régi most is: Hajrá, Bikák!

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek