Futsal: döcögött a játék, de végül siker a Debrecen ellen

Öcaline • 2017. november 6. 20:50 • Sport 0 3

Bár picit döcögve kezdett, szinte végig magabiztosan irányította a meccset, és végül ha a vártnál nehezebben is, de itthon tartotta a futsal bajnoki élvonal fontos pontjait a Dunaferr DUE Renalpin gárdája: együttesünk a Debrecen alakulatát fogadta, majd győzte le 5-3 arányban. Csak így tovább, srácok!

Egyértelműen esélyesként várta a Debeceni Egyetem gárdáját a futsal NB I. sorozatának hatodik fordulójában a Dunaferr DUE Renalpin együttese. A csapat vitathatatlanul a győzelem szándékától fűtve készült a Dunaújváros Sportcsarnokban rendezett ma esti meccsre a bajnoki tabella nyolcadik helyén szerénykedő alföldi alakulat ellen, bár azt is mindenki tudta, hogy

kemény, küzdelmes csata vár

a hazaiakra.
Az elvárásoknak megfelelően kezdődött a csata, első ziccer a mieink előtt adódott – tíz másodperc után zúgott az első Hosszú-bomba a debreceni kapu felé –, de aztán kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt, a vendégeknek is bőven akadtak dicséretes kísérleteik. Fekete nagy kapufája jelezte, hogy komoly veszi a győzelmi szándékot a Dunaferr, de sokáig csak nem akart megszületni a vezető találat. Az első gólra egészen a 15. percig kellett várni, ekkor valóságos parádét rendezett a vendégek kapuja előtt a Dunaújváros, aminek a végén Feket talált az ellenfél hálójába – meg is volt a hőn áhított vezetés (1-0). A vezető találat után láthatóan felszabadultabban támadt a DUE, alig egy perc múlva jött is a következő: Hosszú éles szögből eresztett bombáját még hárította a debreceni kapus, de a kipattanóból Horváth könyörtelenül megduplázta a hazai előnyt (2-0). Az ellenfél viszont arról gondoskodott, hogy

ne legyen maradéktalan

a dunaújvárosi drukkertábor öröme a félidőre – alig egy perccel a szünet előtt szépített a lelkesen küzdő debreceni együttes (2-1)
A második félidő elején úgy tűnt, gyorsan dűlőre viszi a pontok sorsát együttesünk, több komoly helyzet után már a 24. percben visszaállt a kétgólos különbség – Fekete ezúttal egy leheletfinom megoldással talált a debreceni hálóba (3-1). A biztosnak tűnő vezetés picit bealtatta mieinket, és a jól küzdő fiatal debreceni csapat egy kontra végén újra szorossá tette a meccset a 26. percben – erre azonban viszonylag gyorsan jött a dunaújvárosi válasz, egy szép összjáték végén Hosszú Ádám is meglőtte a szokásos varázsgólt (4-2)
És még mindig nem adta föl a Debrecen, egy újabb kontra végén szinte azonnal

visszajött a meccsbe az ellenfél

– izgalmas csatát ígért a végjáték (4-3). Az ígért kemény, küzdelmes csata során még az egyenlítés, mi több, a fordítás rémképe is felmerült, de mivel a ziccerek kimaradtak, ráadásul a 35. percben Horváth egy remekbe szabott szóló végén újra betalált, így végül csapatunk 5-3 arányban nyerte a vártnál nehezebb találkozót.

Szép volt, srácok, de egy rutinosabb gárda ellen már meleg lehet a pite!

Dunaferr DUE Renalpin – Debreceni Egyetem
5-3
(2-1)
A Dunaferrgólszerzői: Fekete 2, Horváth 2, Hosszú. 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek