Nincs mit szépíteni: van baj, nagy a baj!

Dávid • 2017. október 31. 15:01 • Castellum 0 3

Egy forintnyi olvasói támogatás sem érkezett a legutóbbi segélykiáltás óta, ezzel kétségtelenül bebizonyosodott:

megbukott az a kísérlet, miszerint pusztán népes olvasóközösségünk támogatásából élet – és működőképes pártfüggetlen, ebből eredően a helyi médiapiacon egyedülálló módon merészen kritikus, karakteres, nem mellesleg radikálisan olvasópárti, lokálpatrióta huzalmakra épülő napi frissítésű közösségi webes hírújság gründolható városunkban.

 

A támogatói forintok egyszerre fedeznék lapunk fenntartási, üzemelési költségeit, valamint ezzel együtt megélhetésünket is. Igen, részben a Közösségi Finanszírozás Program keretében összekalapozott adományokból élnénk.

 

A pártoktól független, kritikus orgánumunk üzleti modellje alapvetően az alternatív forrásteremtésre épül(t). Az októberi számok tükrében azonban bátran kijelenthetjük: alapjaiban újra kell és érdemes gondolnunk lényegében mindent. 

 

Ellenben akiknek fontos, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus híroldala, a Castellum.do továbbra is működjön, rendszeres utalásaikra a folytatásban, így novemberben is számítunk.  
 

Számlatulajdonos 

Tóth Dávid

 

Bankszámlaszám

(K&H)  

10402568-86755482-82721003

 

(Közlemény: Castellum.do)

 

​Külföldi utalás esetén

IBAN számlaszám:  HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
SWIFT/BIC kód:  OKHBHUHB

Facebook | E-mail | Cikkek | Twitter


Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikket írni, ám pénz nélkül nem megy! Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, karakteres és kritikus hírújságját! 

# F I N A N S Z Í R O Z Á S

Kommentek