Rockmaraton: eddig csak reméltük, most már biztos – maradnak!

Öcaline • 2017. október 11. 20:12 • Közösség 0 22

A Rockmaraton helyszíne 2018-ban is szeretett városunk, egészen pontosan a jelesül bevált Szalki-sziget lesz – a remek hírt a fesztivál hivatalos facebook-oldalán tették közzé. Yeaaahh!

Oké, oké, állt a zászló, szentigaz, hogy mást ne mondjak, én is belengettem a folytatás opcióját a nyári bulicunamit követő értékelés után, de immár biztos – jövőre is Dunaújvárosban lesz a Rockmaraton!

A hírt az ország egyik meghatározó tematikus fesztiváljának szervezői publikálták face-felületükön ma – itt a címszavas híradás:

"Örömmel jelentjük, hogy sikerült egyeztetnünk a dunaújvárosi városvezetéssel és 2018-ban is a Szalki-sziget ad otthont a Rockmaratonnak!"

Az összegzésből az is kiderül, hogy a korábi tervekhez híven a 2018-as, sorrendben immár negyedik Rockmaratont július 9-14. között rendezik a Szalki-szigeten. Érdekes adalék, hogy bár a pontos helyszínt illetően akadtak kérdőjelek – ezekből varázsolt felkiáltót a mai bejelentés –, de a jegyértékesítés már hetekel ezelőtt megkezdődött, ráadásul napvilágot látott az első tervezet is a fellépők névsoráról. A jókedv garantált!

Ehhez még egy tényező: a program szervezői egészen október 20-ig várják a javaslatokat arra, hogy a közönség kit látna szívesen a maratoni színpadokon!

(Forrás és flyer: Rockmaraton-facebook; fotó: Castelum.do archív - Danó Dóra felvételei)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek