Jégkorong: nyomasztóan kínos botlás hazai közönség ellen a Csíkszereda ellen

Öcaline • 2017. szeptember 26. 19:01 • Sport 0 0

Helyzetek tömkelegét puskázta el, ráadásul a végjátékban teljesen összezavarodott a DAB gárdája az Erste Liga tegnapi játéknapján a jégcsarnokban – az eddig pont nélkül álló Csíkszereda végül 4-1 arányú sikernek örülhetett. Nem titok: teljesen megérdemelten – én például szinte egy teljes napot vártam arra, hogy higgadjak a látottak után.

A bécsi fiatalok ellen aratott vasárnapi siker után bizakodva várta a ligasorozat folytatását a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája – az ellenfél hétfőn este az a Csíkszereda volta, amelynek eddig nem termett babér a sorozatban, így mindenképpen a hazai együttes számított a találkozó esélyesének. Régi-új játékos is piros-fehér mezt öltött – visszatérőként köszönthették a drukkerek Mestyán Istvánt, akinek érkezésétől a védelem további stabilizálását várta a vezérkar – a rutinos, támadóként is bevethető játékos érkezése szintén bizakodásra adott okot.

A lendülettel nincs baj, a helyzetkihasználással annál több A lendülettel nincs baj, a helyzetkihasználással annál több

Ehhez képest a székely legénység alaposan meglepte a mieinket, és a 2. percben a vezetést is megszerezte egy termetes védelmi megingás után (0-1). A gól felrázta a mieinket, több ígéretes támadást is vezetett a Musial-gárda, de a befejezésbe többször is hiba csúszott – az például feltűnő és visszatérő "betegség", milyen kevés támadást fejez be értékes (kapura tartó, erős, célzott, esetleg takarásból eleresztett) lövéssel együttesünk. Pedig érdemes volt próbálkozni, hiszen a masszív mezőnyfölény és a gyenge támadásbefejezések után Orbán Attila a 17. percben éppen egy jól eldurrantott bombával egyenlített (1-1)
A második felvonásban abban bízhattunk, hogy folytatódik a DAB dominanciája – és bár mezőnyben ekkor is uralta a meccset csapatunk, a góllövés trén akadt gond és baj bőven. Az ősi drukkermegfigyelés, miszerint amelyik csapat kettős fórt hagy kihasználatlanul, az egyéb meggondolatlanságokra is képes, ezúttal is bejött: e második harmad utolsó másodpercében szerzett találat után újra a Csík örülhetett (1-2)

Mindig az a pici plusz hiányzott! (Fotók: DAB) Mindig az a pici plusz hiányzott! (Fotók: DAB)

A harmadik húsz perc legelején nagyon igyekezett a DAB menteni a nehezen menthetőt, de a székelyföldi alakulat taktikus játékkal óvta ketrecét, ráadásul kegyetlenül kihasználta a hazai védelem megingásait – a fináléra fordulva újra betaláltak a vendégek, lényegében le is főtt a keserű kávé (1-3). Hiába igyekezett együttesünk, a játékból hiányzott az átütőerő, a kihagyott lehetőségek után egy csíki villanás meg is pecsételte a ligapontok sorsát – az ellenfél teljesen megérdemelten nyert 4-1 arányban, a mieink közül többeknek nagyon el kell/kellene gondolkodni azon, hogyan is tehetne bármennyit, valamit, akármit hozzá a küzdő, szerethető csapat szezon elején rajzolt képéhez.

A tegnapi mutatvány nyomasztóan kínos volt, és még tényleg nagyon diszkéten fogalmaztam.

Márpedig sok idő nincs a takuvakura, srácok: szerdán este már a Magyar Kupában, a Fehérvári Titánok vendégeként lép pályára a gárda – és a tegnap mutatott játékkal újabb csúnya pofon lesz a vége, majd ne mondjátok, hogy nem szóltam.


Dunaújvárosi Acélbikák – SC Csíkszereda 
1-4
(1-1, 0-1, 0-2)

A DAB gólszerzője: Orbán.

Mestermérleg

Érzékelhetően csalódott volt a lefújás után a csapat cseh vezetőedzője is – David Musial szerint a csapat csak magát okolhatja a vereség miatt:
– Az első két harmadban jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de aztán kihagytunk egy kettős előnyt és a középső játékrész vége előtt egy másodperccel kaptunk be egy gólt. A harmadik harmadban nem tudom, mi történt, de semmi nem sikerült; sajnos ilyen a sport, vannak jobb és rosszabb napok – ez most egyértelműen az utóbbi kategóriába esik. Nem szabad ezzel a mérkőzéssel tovább foglalkoznunk, a következő kihívásra kell koncentrálnunk, de az biztos, hogy a mai teljesítménnyel nem lehetünk elégedettek!

Tökéletes végszó - innen már csak jobb jöhet!

 

 

 

 

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek