"Dunaújvárosért" Díj: ki legyen a díjazott? Te is tehetsz javaslatot!

Öcaline • 2017. augusztus 8. 17:39 • Közélet 0 2

Dunaújváros közgyűlése 1991-ben alapította a "Dunaújvárosért" Díjat, amely azoknak a személyeknek, illetve közösségeknek adományozható, akik maradandót alkottak, tettek szeretett városunkban (vagy szeretett városunkért). Az elismerést hagyományosan október 23-án adják át – de már most várják a javaslatokat! Felhívás!

Az önkormányzat egyik legrangosabb elismerése a "Dunaújvárosért" Díj, amelyet azok a személyek, illetve közösségek érdemelnek, akik/amelyek kiemelkedő tevékenységet végeztek a városban vagy a városért. A kitüntetés elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható, és az elismerés értékét növeli, hogy egy személy vagy közösség a díjat csak egyszer kaphatja meg. 
A "Dunaújvárosért" Díj adományozását kezdeményezheti bármely személy vagy közösség – a javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy, illetve közösség nevét, címét, tevékenységének általános ismertetését, továbbá az elismerni kívánt tevékenység méltatását. A kezdeményezést legkésőbb 2017. augusztus 31-ig írásban kell eljuttatni Cserna Gábor polgármesternek címezve a 2400, Dunaújváros, Városháza tér 1-2. címen a Polgármesteri Hivatalba. A díjak odaítéléséről a közgyűlés dönt. 
A díjat az elmúlt évek hagyományaihoz híven az október 23-án esedékes ünnepi közgyűlésen vehetik át az arra érdemesek.

Ki legyen a díjazott? Te is tehetsz javaslatot!

(Forrás: dunaujvaros.hu; archív fotó: Németh Zsolt)

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

 

 

 

 

 

 

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek