Klik Dunaújváros: Deák Mária is távozik – érik a világcsúcs!

Öcaline • 2017. július 31. 19:13 • Oktatás 0 49

Több megbízható forrásból származó egybehangzó információink szerint távozik a Klik dunaújvárosi tankerületének éléről Deák Mária. Az évtizedeken át a dunaújvárosi önkormányzatnál dolgozott szakember felállásával érik az abszolút világcsúcs: 2015 óta hét vezető váltotta egymást a poszton. Áttekintő adatsor + háttérrajz máris itt!

"Hónapok óta lebegtette, most döntött" – e szavakkal kommentálta Deák Mária távozásának hírét a dunaújvárosi oktatási rendszer állapotát jól ismerő, de neve elhallgatását kérő forrásunk. Egy másik bennfentes adatközlő szintén megerősítette a hírt: még a szeptemberi tanévkezdés előtt távozik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) dunaújvárosi tankerületének éléről dr. Deák Mária, aki 2017 tavaszán váltotta a martonvásári tankerületből érkező Gózonyné Szekeres Ildikót.

A korábbi vezető kinevezése komoly meglepetést okozott – a város közéletét kicsit is ismerők számára nem volt kérdés, hogy elődje, Moravecz Attila számított az önkormányzat favoritjának. A meglepetésről itt írtunk, Gózonyné távozásának hírét meg itt zengettük, de érdemes elolvasni egy szintén neve elhallgatását kérő vendégszerzőnk posztját a "puccskísérlet" tanulságairól is!

Nem véletlen a titkolózás: a Klik helyi vezetése a mindenkori hatalmi (értsd: fideszes) belharcok aktuális állásának tükre – a gyakran a szakmai szempontok totális mellőzésével születő döntések kaotikus állapotokat teremtettek a tankerületben. Már az is bőven elég, ha áttekintjük az érkezők és távozók immár meglehetősen terjedelmes listáját – éves bontásban:

2015

Gulyás Erzsébet (pedagógus, testnevelés szakos tanár, Vasvári)
Ilovszky Edina (pénzügyi referens, Vasvári)
Tóth Géza (pedagógus, testnevelés szakos tanár, Vasvari, aki hirtelen eltávolítása után visszakerült az anyaintézménybe)

2016

Szilágyine Németh Sarolta (Sárbogárdi Tankerület igazgató)
Moravecz Attila (klarinét szakos zenetanár, aki jelenleg a Közigazgatási Osztályt vezeti Dunaújváros Önkormányzatánál – zenetanárként!!!)

2017

Gózonyné Szekeres Ildikó (ő, mint arról korábban beszámoltunk, csak néhány hétig bírta a vezetői székben)
Dr. Deák Mária (pedagógus, történelemtanár, aki egykoron a Közigazgatási Osztályt – még korábban pedig az Oktatási Irodát – vezette a Polgármesteri Hivatalban)

Forrásaink szerint a tankerület vezetését megbízottként (ismét) Szilágyine Németh Sarolta vállalta. Nagy kérdés – egyúttal egy több évtizedes pálya sajátos "elismerése" –, mi lesz dr. Deák Máriával, hiszen a közigosztályon éppen az a Moravecz Attila lett az utódja a vezetői székben, aki korábban az elődje volt a Klik élén.

A tragikomikus fordulatokban is bővelkedő Klik-történethez – amely, ez a tragédia-fejezet, mégiscsak az oktatásirányítás helyi terepe kellene legyen, működő, mi több, jól működő intézményrendszerrel, távlatos tervekkel, szilárd alapokkal, nem a helyi kiskirályok és halljakendek uralta pöcegödör, ahol minden és mindennek az ellenkezője is simán megtörténhet – egy neve elhallgatását kérő forrásunk némi háttérrajzzal is szolgált; szigorúan a szakma oldaláról közelítve meg a kérdést:
– A normálisan működő országokban már rájöttek arra, hogy a kórházakat nem feltétlenül orvosoknak kell igazgatni – ezt a képletet kellene alkalmazni a tankerületek esetében is. Egy ilyen szervezet eredménye menedzselése ugyanis nem oktatási feladat, hanem közigazgatás-menedzseri tevékenység – és erre nem elsősorban tanárok, hanem államigazgatási végzettséggel dolgozó, menedzseri kvalitásokkal is bíró szakemberek alkalmasak, akik átlátják a köz- és államigazgatás rendszerének működését. 
Forrásunk kérdésünkre kiemelte, egy közel 30 intézmény fenntartását és működését magában foglaló közigazgatási szerv történetében ez a hatalmas fluktuáció vállalhatatlan mértékű fennakadást és működési deficitet okoz:
– Nem kell nagy stratégiai kérdésekre fókuszálni – elég, ha csak arra gondolunk, hogy az aláírási jogosultak körének ilyen "dinamikus változásával" milyen szinten blokkolja le a rendszer a beszerzéseket, vagy éppen a személyi kérdések kezelését, óhatatlanul elbizonytalanítva a szféra össze szereplőjét, az iskolák vezetését és személyi állományát éppen úgy, mint például a szülői szervezeteket vagy éppen az érdekképviseletet. Tipikus "béna kacsa" effektus – ráadásul a szféra egészének működését lehetetleníti el. Most ugyanis ott tartunk, hogy – miközben hiteltelenné és nevetségessé válik az egész szerv – több időbe telik az átadás-átvételek előkészítése és lebonyolítása, mint egy-egy tankerületi vezető regnálása.

Természetesen igyekeztünk hivatalos forrásból is tájékozódni. A Klik honlapján egyelőre Gózonnét tüntetik föl tankerületi vezetőként, így erre értelemszerűen nem alapozhatunk, írtunk a központ sajtós címére, ha jön válasz, frissítjük az állományt! 

UPDATE Itt a Klebelsberg Központ válasza!

Megérkezett műhelyünkhöz a Klik hivatalos válasza – természetesen betűhíven közöljük központ sajtóosztályának reagálását!

Kérdésére tájékoztatjuk, hogy dr. Deák Mária tankerületi igazgató asszony saját kérésére távozik posztjáról, augusztus 21-től a Dunaújvárosi Tankerületi Központot megbízott igazgatóként Szilágyiné Németh Sarolta, szakmai vezető asszony fogja irányítani.

Itt tartunk most - de csodálkoznánk, ha véget érne a világcsúcsot ostromló történet!

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

 

 

 

 

 

 

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

 

 

Kommentek