A gépház jelenti: nyári üzemmódra váltunk, ejtőzzetek ti is!

Öcaline • 2017. július 20. 16:42 • Castellum 0 1

Nyakunkon a vizes vb őrült izgalmai, ráadásul kiadták a másodfokú hőségriadót is, aki teheti szabadságra megy, a Castellum.do műhelye is nyári tempóra vált: a következő hetekben – terveink szerint augusztus 7-ig – megváltozott üzemmód szerint, ügyeleti rendszerben működünk. Néha nézzetek felénk – és persze lubickolás közben is gondoljatok ránk!

Néha kell egy kis le- és kikapcs, ezért döntöttünk úgy, hogy a nyári időszak legveszélyesebb napjait hűséges böngészőink legtöbbjéhez hasonlóan némi ráfékezéssel, szabival, ejtőzéssel vészeljük át.

Leglényeg: itt a másodfokú hőségriadó!!! (katt) >>

Jelen állás szerint ma estétől váltunk ügyeleti üzemmódba – vasárnap találkozhattok friss tartalmakkal, jövő kedden és pénteken Dávid jelentkezik, aztán július 30-án és 31-én, azaz vasárnap és hétfőn szerénytelenségem ül az ügyeletesi székbe, majd kedden és pénteken ismét Dávid lesz porondon.

A hagyományos frissítési rend ennek nyomán augusztus 7-én, hétfőn tér vissza – addig nektek is ugyanazt javasoljuk, mint magunknak: pihi, ejtőzés, megaagybaj és gigaddrukk a vizes vb eseményein, és persze sok-sok-sok-sok folyadékbevitel.

A folytatás olyan lesz, amit megszokhattatok: megalkuvás nélkül kritikus, szókimondó, vidám, lokálpatrióta huzalmú tartalmakkal jövünk – tartsatok továbbra is velünk!

Facebook | E-mail | Cikkek

 

Segítenél? Bízunk benned!

 

 

 

 

Szeretnénk minél többször minél karcosabb, tartalmasabb, okosabb, hasznosabb cikkeket írni, ám hozzájárulásod és pénz nélkül nem megy!

 

Hogyan tudom támogatni a munkátokat?
Eddig mennyien és mennyivel támogatták portálotokat? 
A válaszokért katt/bökj ide!

 

 

 

 

Kommentek