Napi Nókomment (67.): mindeközben az Esze Tamás utcában

Öcaline • 2017. július 2. 10:59 • nókomment 0 0

Volt egy cikk nálunk, lett rá egy villámléptű reakció az önkormányzati térfélről némi ünnepi harsonával koronázva, aztán rövidre is zárták a témát: a végső megoldást (?), egyúttal a hőzöngők elhallgattatásának eszközét egy tiltó tábla kihelyezése szolgálta. A szabál az szabál, szoponcok!

A lakósság megszívatásának módja 3 lépésben – írta és rendezte Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, meg az átgondolatlan előírások.

1. Fess, alkoss, szigoríts! – a lényeg, hogy ne lehessen parkolni ott, ahol eddig lehetett, tovább nehezítve a kocsik elhelyezésének amúgy is akut, évek óta megoldatlan gondbaját.

2. Amikor a bajságról vadul posztolnak a VéD hasábjain, ráadásul cikk jelenik meg a Castellumon, csapj a homlokodra, keress villámgyors megoldást a problémára, legalábbis harsogd tele ezzel (meg a püszkén pózoló fideszes városatyával) a saját médiafelületeidet – hitesd el a jónéppel, hogy van megoldás, és meg is találtad. (Mellékszál: pofa alapon, nagyszájúak!)

3. És itt a harmadik felvonás, egyszerű, mint egy faék. Részlet korábbi helyzetjelentőnk, Csikós-Nagy Zsolt leveléből:

"... tovább szigorodott a helyzet; most már levették a parkoló táblát az Esze Tamás utcában, és kirakták a megállni tilost."

Mutatom is, tessék!

Helyzetjelentőnk, Zsolt felvétele! Helyzetjelentőnk, Zsolt felvétele!

Ez a szabály, pont, vita nincs és nem is lehet, tessék szépen továbbmenni – szó szerint.

(A friss helyzetjelentésért és a mellékelt képért Zsolt érdemli a Gigantikus Nókomment Kösziköszi Díjat! Sorozatunk nyitó posztját a felhívással itt találod! A teljes merítésből innen szemezgethetsz - vigyázz, jobbnál jobb falatok a Viccesen Szomorú Város életéből! És persze ezúttal sem maradhat el a diszkrét nógatás: ha te is aktívan támogatnád, hogy folytatódjon a sorozat, küldj nekünk ide szép vagy csúnya, mulatságos, elgondolkodtató vagy elrettentő képet a város közterein tapasztalt jelenségekről! Csőváz!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek