Triatlon: útlezárások, forgalomkorlátozások a városban vasárnap

Dávid • 2017. június 30. 10:52 • közlekedés 0 0

Az Aquarius Triatlon családias hangulatú, baráti versengésnek indult, azonban a fokozott érdeklődés, valamint a szaksajtó pozitív visszajelzései nyomán végül profi megmérettetés lett belőle. Az úszók, a futók és a kerékpárosok erőpróbáját idén július 2-án, vasárnap bonyolítja le a szervezőgárda – és ebből fakadóan útlezárásokkal, forgalomkorlátozásokkal is számolnunk érdemes.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának híradásából kitűnik, az egyenruhások a kerékpáros versenyzők útvonalát fogják elsősorban biztosítani július 2-án, vasárnap 9 órától egészen 15 óráig. Az útlezárások a Római és a Barátság városrész, a Dunasor, valamint a belváros közlekedését fogják meglehetősen megbonyolítani. 

A zsaruk redakciónknak is megküldött tájékoztatójukban nyomatékosítják: azok az autósok, akik a lezárt területet szeretnék majd elhagyni szekerükkel a verseny ideje alatt, mindenképp induljanak el és/vagy álljanak arrébb a lezárt területen kívül eső utcákba még 9 óra előtt; a lezárást követően a se ki, se be képlet fog ugyanis érvényesülni.

 

A versenyre egyébként előzetes regisztrációval és komoly pénzösszegek befizetésével lehetett nevezni – és bár nem össznépi, tömegsportrendezvényről beszélhetünk, a kezdeményezés így is kétségtelenül támogatandó. 

 

Sok sikert a résztvevő sportembereknek és ezzel együtt türelmet, megértést az autósoktól! 

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

Kommentek