Közlekedés: parkolási bajság a Táncsics Mihály és az Esze Tamás utcában – nyílt levél az érintetteknek!

Öcaline • 2017. június 11. 19:55 • közlekedés 0 0

A VéD hasábjain már nagyot futott a Táncsics Mihály és az Esze Tamás utcában az új zebrák miatt kialakult faramuci parkolási gond – megoldani nem tudjuk, de mellékeljük egy hűséges böngészőnk nyílt levelét, amelyet Cserna Gábor polgármesternek, valamint a körzet önkormányzati képviselőjének is eljuttatott. Ha lesz válasz, azt is nyomatjuk. Ha lesz.

Üdvözlöm!

Csikós-Nagy Zsolt vagyok "csak" egy Esze Tamás utcai lakó ismét.
Ismét írok Önöknek, annak ellenére, hogy az előző levelemet töröltem egy rossz információ miatt, azóta ugyanis a környéken lakók csak nyomoznak, mivel tájékoztatást nem kapnak a Táncsics Mihály utca, Esze Tamás utca zebra kialakítás ügyében, hogy ki és miért csinálta ezt, és mit jelentenek a felfestések.
Sajnos a KRESZ-ből nem jöttünk rá, mit jelentenek a felfestések, nem vagyunk szakemberek, de sajnos még a szakembereknek is gondot okoz az értelmezhetetlen jelzés. Gondolok itt a felfestésre, aminek a közepén egy parkolótábla ékeskedik.

Mint kiderült, Debreceni Tamás ennek a koordinátora, aki azt a tájékoztatást adta telefonon, hogy egy kormányrendelet értelmében kell az új kialakítású zebrák előtt 50 méteres, forgalomtól elzárt területet kialakítani.

Szeretném mégis megkérdezni, hogy 60 évig zebra nélküli területen miért volt égetően fontos kialakítani a zebrát, annak árán, hogy a parkoló hiányos városban további parkolók szűnjenek meg, és mi a javaslatuk arról, hogy a hiányzó 15-16 parkoló helyet hogyan pótolják az itt lakók, akiknek ez idáig is nagy gondot okozott a parkolás?
És kérdezném, hogy következetesen a Bocskai utcában kialakított új zebráknál miért nincs alkalmazva a kormányhivatal által előírt 50 méteres, forgalomtól elzárt terület felfestés? Vagy egyik helyen így engedélyezték, másik helyen úgy? Kicsit zűrzavaros ez a történet. Ráadásul információm szerint a Zöld Rendelőbe akarnak költöztetni egy hivatalt, aminek a parkolási hozadéka további gondokat okozhat a környéken. Van itt valami konkrét terv a környék rendezésére, vagy – ahogy látszik – csak ide-oda kapkodva születnek az ötletek ?
És mi a szerepe ennek az 50 méteres lezárt résznek? Mert akár parkol ott autó, akár nem, jobbra nem lát el az autós, mert házak vannak.
Elnézést a sok kérdésért, de nagyon bosszant, hogy küzdeni kell olyan dolgokért, amiknek alapvetőnek kellene lenni.
Nem sok mindent kapok sajnos ettől a várostól, de úgy látom, sikerül folyamatosan elvenni. Szeretném, ha valaki tájékoztatná a környéken élő autósokat, lakókat, hogy hova parkoljanak, hogyan szállítsunk a lakásunkba mondjuk bútort, építőanyagot egy felújításhoz, ha meg sem lehet állni ilyen hosszan – személy szerint úgy tudom, hogy a forgalomtól elzárt területen se várakozni, se megállni nem lehet, csak áthaladni.
És igen, tájékoztatást kaptunk a leendő parkolók kialakításáról, de azok még tervezés alatt, ezek pedig már meg is szűntek.
Tájékoztatásukat előre is köszönöm, köszönjük, ha bármiben tévedek, elnézést kérek, nem kaptam, kaptunk tájékoztatást, próbáljuk összerakni a morzsákat.

Tisztelettel
Csikós-Nagy Zsolt
Esze Tamás utcai lakó

Na még egyszer: ha lesz válasz, azt is nyomatjuk. Ha lesz.

(Fotók: a nyílt levél szerzőjének felvételei)

Követlek a Facebookon | Küldök e-mailt | Olvasok még!
 

Szia, tudsz segíteni?

Szeretnénk minél többször minél karcosabb cikkeket írni, ám pénz nélkül nem megy. Ahhoz, hogy a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus hírportálja tovább borzolja a hatalmasságok kedélyeit, a közreműködésed immáron nélkülözhetetlen! Minden hónapban legalább 200-300 ezer forintot kellene előteremtenünk a közösség erejére támaszkodva a Castellum garantált működése érdekében. Segítesz?

+ Számlatulajdonos: Tóth Dávid
+ 
Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
+ 
IBAN számlaszám: HU58 1040 2568 8675 5482 8272 1003
+ 
Közlemény: Castellum.do

+ Támogatás mértéke: csak annyit utalj, amennyit megengedhetsz magadnak 
+ Támogatás ütemezése: optimális esetben havi jelleggel, folytonosan 

Nem kell aggódnod, műhelyünket pénzzel segítő olvasóink kilétét ugyanis eszünk ágában sincs felfedni! A transzparencia jegyében csupán csak annyit közlünk rendre errefelé, hogy egy adott hónapban hányan és mennyi támogatással biztosították működésünket.

 

 

Kommentek