Paksi Városi Vegyeskar: születésnapi koncert – rendhagyó újrázással Dunaújvárosban is!

Öcaline • 2017. május 11. 19:18 • Kult 0 185

Kettős jubileummal ünnepli alapítása 40. évfordulóját a Paksi Városi Vegyeskar: a dunaújvárosi Ujházy Krisztina karnagy dirigálásával működő kórus szeretett városunkban is fellép születésnapi összeállításával – benne a karnagy Reformáció című oratorikus művével; a koncertre vasárnap este várják a muzsika szerelmeseit az evangélikus templomban.

A Paksi Városi Vegyeskar nagyszabású koncerttel készül alapítása 40. jubileumára – a születésnapi hangverseny május 13-án, szombaton lesz Pakson, ám rendhagyó újrázás is következik, hiszen a dunaújvárosi karnagy irányításával működő együttes másnap, vagyis május 14-én, vasárnap este az evangélikus templomban is tolmácsolja az ünnepi összeállítást. A koncert keretében előbb Vivaldi Glória című műve csendül föl a Szekszárdi Kamarazenekar, valamint három vendégszólista közreműködésével, majd rendhagyó vállalás, az együttes karnagya, Ujházy Krisztina Reformáció című oratóriuma lesz műsoron. Ezt követően Manuel Allejuja című kórusműve, Rahmanyinov Bogorogyice Gyevo című szerzeménye, továbbá Verdi Nabucco című művéből a Rabszolgák kórusa szerepel a műsoron. A két együttes, valamint a szólisták mellett Koch Boglárka orgonán és zongorán működik közre a hangversenyen.

Ünnepeljünk együtt! (Fotók: Paksi Városi Vegyeskar) Ünnepeljünk együtt! (Fotók: Paksi Városi Vegyeskar)

A nem mindennapi koncertélményt kínáló esemény részleteiről természetesen a kórus dunaújvárosi karnagyát kérdezte a Castellu.do. Ujházy Krisztina érdeklődésünkre megerősítette, izgalmas momentumok egész sorát kínálja a hangverseny:
– Nagyon-nagyon várja az együttes a születésnapi alkalmakat – amelyek több személyes kötődés miatt is érdekesek lesznek. Az például kifejezetten szép momentum, hogy a három vendégszólista közül ketten a kórus alapítója, és az együttest húsz éven át dirigáló Károly János lányai – a szoprán szólók tolmácsolásában Károly Katalin, a kecskeméti színház magánénekese, valamint Károly Ágnes énekes működik közre. Az alt szólistánk pedig Megyesi Schwartz Lúcia, az operaház magánénekese lesz! Nagyon fontos emellett megemlíteni, hogy a kórus csupa lelkes amatőrből áll, akik életükben először énekelnek oratóriumot – óriási munka volt a felkészülés, de nagyon élveztük! 
Természetesen külön is kitértünk Ujházy Krisztina művére, amelyről megtudtuk – a fiatal szerző darabja a reformáció 500. évfordulójára készült, mégpedig eredetileg a Viadana Kamarakórusnak:
– Szeretném, ha minél többet beszélnénk a reformációról, ha jobban a közbeszéd része lenne, mert ez nem csak egy egyházi esemény volt, egy száraz történelmi adat, hanem annak a bátorságnak a példája, amit Luther Márton tanúsított, amikor megfogalmazta és közzé tette a tételeit – mert felháborodott a korabeli egyház korrupt, és az embereket kihasználó gyakorlatán. Ennek nyomán nem csak a protestáns vallások születtek meg, hanem maga a katolikus egyház is megújult. Úgy érzem, Luther bátor kiállása az igazságtalanságok ellen példaértékű ma is mindannyiunk számára – szándékaim szerint ez a gondolat is visszaköszön a szerzeményemből.

A koncert vasárnap 18 órakor kezdődik – mindenkit szeretettel várnak!

 

Kommentek