Jégkorong: itthon is győzött a DAB – és már 2-0 a negyeddöntőben!

Öcaline • 2017. február 16. 20:48 • Sport 0 12

Parádés játék, remek helyzetkihasználás, a fenyegető bírói ellenszélben is szép diadal: 4-2 arányban múlta felül az UTE együttesét a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája a MOL Liga negyeddöntőjének második meccsén, és így megduplázta előnyét a négy nyert találkozóig tartó sorozatban. 2-0 az állás, folytatás szombaton Újpesten – kegyetlen nagy csata lesz az is!

Az Újpesten kivívott bravúrgyőzelem után bizakodva várta a MOL Liga negyeddöntőjének második meccsét az Acélbikák gárdája – és persze azzal a tudattal korcsolyáztak jégre a ma esti találkozón Azariék, hogy egy újabb diadallal tetemes előnyre tehetnek szert a négy nyert meccsig tartó sorozatban. A tétnek megfelelő lendülettel kezdett a Malkia-legénység, ráadásul remekül kijött a lépés, hiszen az első előnyt máris gólra váltották a mieink: Becze volt eredményes a 3. percben, gyorsan meglett tehát a hőn áhított vezetés (1-0). A folytatásban lüktető, lendületes meccs kerekedett, az UTE is nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de remekül zárt a DAB-védelem, ráadásul Duschek Dávid pedig pont ott folytatta a kapuban, ahol a parádés újpesti meccsen abbahagyta. A mieink kontrajátéka is működött, így hiába nyomott az ellenfél, a nagyobb helyzetek a fővárosi gárda kapuja előtt alakultak ki – de az első szünetig nem változott az eredmény.

Hihetetlen, de igaz - itt a második DAB-dugó! Hihetetlen, de igaz - itt a második DAB-dugó!

A folytatásban is megmaradt az izgalmas, eseménydús, hajtó meccs, ráadásul a második felvonás is egy pazar dunaújvárosi góllal kezdődött – egy szép akció végén Németh szánta el magát távoli lövésre, kitűnően eltalált bombája a vas alatt vágódott a vendégek ketrecébe a 23. percben (2-0). Még ki sem tombolhatta örömét a lelkes dunaújvárosi tábor, amikor következett az újabb remek akció; egy elcsent korongot Dansereau pattintott pimaszul a hálóba – 3-0, nem véletlen, hogy a lilák kispadján Szilassy Zoltán vezetőedző időkéréssel igyekezett lelket önteni a megroppant vendégekbe a 24. perc végén. Ez sem segített azonban, a DAB hatékonyan, ha kellett, önfeláldozóan védekezett, így a második harmad végéig kitartott a magabiztos vezetés. 

A harmadik felvonásban mindent egy lapra téve küzdött az Újpest, ráadásul tovább folytatódott a második harmadban is tapintható bírói rásegítés – ezzel együtt remekül tarttotta magát a DAB, sőt, egy újabb formás hazai támadás végén Azari kapu mögül visszatett pakkját Dansereau köszönte szépen, 4-0-ra módosítva az eredményt a harmad derekán. A vendégek kétségbeesett próbálkozásait csak az 53. minutumban koronázta siker (jellemző, kettős fórt váltott gólra a fővárosi gárda), és bár még egy fájdalomdíjként elkönyvelhető gólt szereztek a vendégek, a találkozót 4-2 arányban az Acélbikák alakulata nyerte, így az összesített eredményt tekintve óriási meglepetésre már 2-0-ra vezet együttesünk.

Folytatás idegenben szombaton – az Újpest az életéért küzd, óriási csata lesz! És persze zúg majd ott is a régi jelszó: hajrá Bikák!Dunaújvárosi Acélbikák – UTE  

4-2 (1-0, 2-0, 1-2) összesítésben: 2-0
A DAB gólszerzői:
Dansereau 2, Becze, Németh.

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek