Gyász: elhunyt dr. Félix István

Öcaline • 2017. január 27. 16:25 • gyász 0 77

Szomorú hír látott napvilágot a város hivatalos weboldalán – az önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy január 24-én távozott az élők sorából dr. Félix István ügyvéd, a közgyűlés egykori önkormányzati képviselője. Legyen neki könnyű a föld!

Dr. Félix István 1949-ben született Budapesten. Általános iskoláit Ercsiben végezte, majd Székesfehérváron járt gimnáziumba. Ezt követően Budapesten az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult, ahol 1974-ben szerzett doktorátust.
Két éven át Budapesten jogi előadóként dolgozott majd a Fejér Megyei Ügyvédi Kamaránál lett ügyvédjelölt; 1979-től a Dunaújvárosi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott ügyvédként. Munkája volt a hivatása, Budaörs-Kamaraerdőből minden nap elsőként érkezett az irodájába, ahol mindvégig lelkiismeretesen dolgozott.
Dunaújváros közgyűlésének 1990-től 1994-ig tartó első ciklusában vállalt közéleti tevékenységet – a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjeként. Mindemellett a jogi bizottságban is felelős munkát végzett, továbbá a gazdasági bizottság elnöki teendőit is ellátta.
Aktívan részt vett a város kulturális életében, szívesen járt kiállításokra és hangversenyekre, és elmaradhatatlan tagja volt az Üllői úti "B közép" szurkolóinak. Szabadidejében a második világháború történelmét tanulmányozta, saját készítésű makett gyűjteménye a második világháború harci járműveit vonultatja fel.

Feleségével három gyermeket neveltek fel, akik öt unokával örvendeztették meg.

A hivatalos oldalon megjelent nekrológ szerint a város önkormányzata osztozik dr. Félix István ügyvéd úr családjának és hozzátartozóinak fájdalmában; a búcsúztatással kapcsolatban a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Béke poraira – legyen neki könnyű a föld!

 

Kommentek