Jégkorong: hosszabbításos bravúrgyőzelem Brassóban

Öcaline • 2016. december 5. 20:33 • Sport 0 7

Komoly munkát végzett, megérdemelten aratott diadalt a hosszabbításban a DAB jégkorong csapata a MOL Liga mai játéknapján: a Gilbert-legénység erdélyi túrájának utolsó állomásán, a Brassó otthonában vendégszerepelt, s győzött végül 3-2 arányban. Három meccs, öt pont – szép volt fiúk, csak így tovább!

Nem a legjobb előjelekkel készült a Brassó elleni csatára a Dunaújvárosi Acélbikák gárdája: Azariék vasárnap a Galac otthonában áratlan pofonba szaladtak bele, így mindenképpen a javítás és a bravúr reményében várták a Farkasok elleni összecsapást. Ennek szellemében kemény erőket mozgósítva állt bele a meccsbe a DAB, több szép helyzet után már az 5. percben be is vette a hazaiak ketrecét – Cseter volt az ítéletvégrehajtó (0-1). A gól láthatóan megzavarta a vendéglátókat, hiszen a harmadból hátralévő időben ugyan mezőnyfölénybe került a barcasági gárda, de hol a remekül záró dunaújvárosi védelem, hol Duschek kapus hárította a hazai kísérleteket – a harmad végéig nem változott az eredmény.
A második felvonás ráadásul újabb dunaújvárosi találattal kezdődött, ezúttal egy előnyt váltottak – szintén Cseter révén – gólra a Bikák (0-2). Ez már komoly ébresztőt fújt a vendéglátóknak, ismét masszív fölénybe került a Brassó, és a 25. percben meg is felezte hátrányát. A komoly mezőnymunkával járó, lüktető második periódusban több gól viszont már nem született – az utolsó felvonásra sovány dunaújvárosi vezetéssel fordulhattak a csapatok (1-2). A befejező játékrészben továbbra is a Brassó dominálta a meccset, a mieink egészen a harmad derekáig hősiesen tartották állásaikat, ám az 51. percben egyenlített a házigazda – és kezdődhetett minden elölről (2-2). A rendes játékidő újabb gól nélkül ért véget, ám a hosszabbítás során ezúttal a Dunaújvárosnak jött ki jobban a lépés – a 63. perc legvégén Dansereau vette be az egyébként remek napot kifogó Polc kapus ketrecét – hosszabbítással ugyan, de a 3-2 arányú diadal révén értékes ligapontokat hozott el Brassóból a DAB! 

Az erdélyi túrán három meccs alatt öt pontot szorgoskodott össze együttesünk – és ezzel továbbra is tartja pozícióját a MOL Liga tabellájának ötödik helyén.


ASC Corona Brasov – Dunaújvárosi Acélbikák  
2-3 hu.
(0-1, 1-1, 1-0, 0-1)
A DAB gólszerzői: Cseter 2. Dansereau.

Kommentek