Szuperhold: a rendkívüli jelenség rendhagyó képes lenyomatai a Castellumon!

Dávid • 2016. november 16. 09:37 • Képtár 0 53

A Föld 4,5 milliárd évvel ezelőtt lényegében egy tűzgolyó volt. A formálódó bolygó egyszer csak összeütközött egy Mars méretű valamivel. A becsapódás során rengeteg törmelék keletkezett a világűrben, ami végül szépen összetömörült és létrejött a Hold. Tudniillik önmagában a Föld mozgása kaotikus, éghajlata pedig rendkívül szélsőséges. A Hold azonban rendet tesz: ahogy a szakemberek fogalmaznak,  gravitációs vonzása lelassította a Föld forgását, aminek eredményeképpen a szelek, és úgy egyébként az időjárás is mérséklődött. Ennek egyenesági következményeként a környezet állandósult és a felszínén kialakultak az élet feltételei. A Holdat létrehozó becsapódás a Földet is megbillentette, dőlésszöge állandóvá vált. A dőlés miatt Európa és Észak-Amerika például az év során váltakozó évszakokkal ugyan, de alapvetően több napfényt és hőt kapott. Az egyenlítőt körbeölelő sávon belül – tehát tőlünk délebbre – a folytonos napsütés és meleg különleges környezetet teremt: a trópusit. Utóbbinak azért is örülhetünk úgy, mint majom a farkának, mert az övezetben olyan furcsaságok keletkeztek idővel, mint a koffein (ami alapvetően egy természetes rovarirtó), valamint a tealevelek és a kávébabok. Summázva: azt, hogy ezt a cikket a kezedben egy csésze kávéval és/vagy teával lejnolhatod, annak köszönheted, hogy nagyon régen történt egy alapjaiban mindent megváltoztató ütközés, melynek révén létrejött az a valami, amit Holdnak nevezünk - legalábbis a Big History Project ismeretterjesztő munkájának tanulságai nyomán. A Szuperhold pedig az a jelenség, amikor ez az égitest a szokásosnál is közelebb kerül a Földhöz, így például a napokban 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek láthattuk azt. (Az persze, hogy te milyennek láttad valójában szobád ablakából, egy csomó tényező függvénye volt: az időjárás, a felhőzet, a légnyomás, a szmog és fényszennyezettség mértéke is jelentősen árnyalta a valós képet.) A jelenség nem egyedi, de ritka: legutóbb 1948-ban volt, legközelebb pedig 2034-ben lesz. A mostani attrakcióról többen is igen addiktív képes lenyomatokat készítettek, dokumentálva ezzel a nem mindennapi történetet. Ezeket egy rendhagyó Castellum-gyűjtésben tálalom most nektek – Németh Zsolt, Lukács János, Szentmártoni Imre, Havel Gábor, Lepsényi Ica és Gyuri által jegyzett Szuperholdas anzikszok következnek alább – láss, csodálj, ámulj és bámulj: 

Fotó: Németh Zsolt (1) Fotó: Németh Zsolt (1)

Fotó: Lepsényi Ica és Gyuri Fotó: Lepsényi Ica és Gyuri

Fotó: Szentmártoni Imre Fotó: Szentmártoni Imre

Fotó: Lukács János Fotó: Lukács János

Fotó: Havel Gábor Fotó: Havel Gábor

Fotó: Németh Zsolt (2) Fotó: Németh Zsolt (2)

>A szerző a facebookon > A Castellum a facebookon

> A Vészhelyzet a facebookon 

Kommentek