Röplabda: szép győzelem a Sümeg ellen – de csak látszólag sima!

Öcaline • 2016. október 16. 19:27 • Sport 0 6

3-0 arányú diadallal folytatta menetelését a röplabda bajnokságban a Dunaferr SE gárdája: a Tomanóczy-csapat a Sümeg együttesét teperte le a sportcsarnokban ma délután – az eredmény ellenére kemény, küzdelmes, helyenként kifejezetten kiélezett összecsapáson sikerült begyűjteni a fontos bajnoki egységeket! Szép volt fiúk, csak így tovább!

Két 3-2-es siker, valamint a Kecskemét otthonában elszenvedett vereség után a Sümeg gárdájával nézett farkasszemet a Dunaferr SE együttese a férfi röplabda bajnokság mai játéknapján. Tomanóczy Tibor gárdája elszántan készült a találkozóra – és nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy nem engedik pontot rabolni jó erőkből álló ellenfelüket. Az első játék vissza is igazolta a komoly csata ígéretét – mindkét gárda idegesen, sok hibával játszott, és sokáig nem sikerült meglógnia a dunaújvárosi együttesnek (7-5). A folytatásban szerencsére növelt a csapásszámon a Dunaferr, 17-13 után csak arra kellett ügyelni együttesünknek, hogy a játék végéig kitartson az előny. Sikerült, az első szettet 18-cal húzta be csapatunk (1-0).
A Sümeg azonban nem adta olcsón a bőrét, és a második menet elején nagyon úgy tűnt, sikerül is egalizálni, hiszen előbb csak egy-két, majd négy-öt ponttal is meglógott az ellenfél (9-13). Egészen a szett fináléjáig tartott a vendégek fórja, ám a végét szerencsére a mieink bírták jobban – mentálisan is ellenfelük fölé kerülve 21-nél egalizált, majd egy szép, ráadásul nagyon izgalmas sorozattal 26-24-re győzött, így növelni tudta előnyét (2-0).
Ha lehet, még nagyobb parádét hozott a harmadik felvonás: fordulatos, kiélezett, még mindig sok hibával tarkított játék következett, jobbára ismét sümegi előnyöcskékkel (13-14). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, először 21-nél szerzett előnyt a Dunaferr, de még mindig nem volt vége – fordított a Sümeg, majd kegyetlen csapat végén egy újabb 24-es szettel tette föl a pontot az "i"-re együttesünk – a szezon első 3-0 arányú diadalát aratta egy nagyon küzdelmes, izgalmas csata végén!

Csak így tovább srácok – hajrá Dunaferr

Dunaferr SE – Sümeg 
3-0
(18, 24, 24)

>A szerző a facebookon > A Castellum a facebookon

> A Vészhelyzet a facebookon 

Kommentek