Futsal: újabb csata – a Nyírgyulaj ellen már ma este!

Öcaline • 2016. május 23. 09:44 • Sport 0 8

Hazai pályán folytatja a futsal bajnokság rájátszásának sorozatát a Dunaferr DF Renalpin gárdája: együttesünk a 6. fordulóban a Nyírgyulaj alakulatát fogadja a sportcsarnokban ma este – az eddigi mutatók szerint masszív győzelmi reményekkel.

Szép sikerek itthon és idegenben, szorgos és eredményes pontgyűjtögetés, ebből eredően igen-igen imponáló második hely a tabellán a favorit Győr mögött – remek mérleggel készül a bajnoki rájátszás 6. fordulójára a Dunaferr DF Renalpin gárdája. Fehér Zsolt alakulata ráadásul azt a Nyírgyulajt fogadja a sportcsarnokban ma este 19 órától, amely az utóbbi időben inkább botladozott, mint menetelt a bajnokságban. A rájátszás első fordulójában éppen a mieink mértek 5-1 arányú csapást rájuk – a vereség ízét tovább keseríti, hogy Hosszúék a nyírségi alakulat otthonában győztek –, és a következő fordulók sem tartogattak sok babért számukra. Ebből eredően jelenleg mindössze 3 ponttal a felsőház 5. helyét foglalják el – míg a mieink 15 egységgel a 2. helyen állnak ugyanitt.
Nem kérdés mindezek után, hogy csapatunk ha nem is elbizakodottan, de mindenesetre masszív győzelmi reményekkel várja a ma esti találkozót. A drukkertábor ezúttal is meglepetésekre készülhet – vagyis irány a pálya a sportág össze hívének!

Hajrá Dunaferr – győzni kell!

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek