Dr. Huszti Zsolt – a baloldali esély!

Öcaline • 2016. május 23. 18:06 • PR, marketing, hirdetés 0 397

A Demokratikus Koalíció baloldali jelöltjeként indul az időközi önkormányzati választáson dr. Huszti Zsolt: bemutatkozó összeállításában egy rövid pályakép mellett terveiről és 4. választókörzet lakóinak hiteles képviseletéről is említést tesz. "Hiszek Dunaújvárosban, a város és a közösség erejében" – vallja, és őszintén számít a baloldali érzelmű szavazók voksaira! (Fizetett politikai hirdetés)

"Hiszek Dunaújvárosban, a város és a közösség erejében!" Dr. Huszti Zsolt vagyok – a Demokratikus Koalíció baloldali jelöltjeként indulok az önkormányzati választásokon; 39 éves vagyok és a nagyapámhoz hasonlóan geográfus és földrajztanári végzettségem van. Szakterületem 

a terület- és településfejlesztés. 

Dunaújvárosban születettem, városalapító családban. A fiam a Petőfi iskolába jár, magam pedig több különböző fejlesztési és munkahelyteremtési projekkben dolgozom, de mintegy másfél évtizedig oktató voltam a Dunaújvárosi Főiskolán majd a Pécsi Tudományegyetemen is. 
Eszmélésem óta baloldali érzelmű embernek tartom és vallom magam, a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi szervezetének megalakulása óta aktívan részt veszek a helyi ügyekben. A 2014-es választásokon a 4. választókörzetben másodikként végeztem – határozott célom, hogy a DK továbbra is a szakértelmet a hozzáértéssel és a szociális érzékenységgel ötvözve helyezze előtérbe. Tisztességgel, becsületesen.

Hiszek Dunaújvárosban, a város és a közösség erejében! Hiszek abban, hogy egy képviselőnek nem kell élére vasalt politikusnak lennie, inkább olyan embernek, 

mint egy jó szomszéd: 

mindig elérhető, nyitott és segítőkész. A Demokratikus Koalíció jelöltjeként a kampányban sem rejtem véka alá a fideszes önkormányzat által elbaltázott fejlesztéseivel kapcsolatos véleményemet, szakmai képességeimet. 
A "Sokak Magyarországa" program alapján a DK városi szervezete tagjaként vettem részt a "Sokak Dunaújvárosa" program kidolgozásában – amelynek célja a város és a jelenlegi választás kapcsán a 4. választókörzet lakóinak hathatós képviselete, problémáinak kezelése. Ennek megvalósításával szeretnénk elérni céljainkat, amelyek egy fejlődő és prosperáló várost adnak majd nekünk, dunaújvárosiaknak.
Ennek megfelelően 

konkrét városrész-fejlesztési programmal 

indulok az önkormányzati választáson. Elszánt vagyok abban, hogy kijavítsuk a városunkat sötétbe borító elmutyizott közvilágítást, hogy felújítsuk végre a Petőfi iskolát, és hogy ne kelljen hosszasan köröznünk az autónkkal ahhoz, hogy leparkolhassunk az otthonaink közelében. A Váci Mihály úti korzó melletti területen ki tudnánk alakítani egy asztalokkal ellátott kis közösségi teret, ahol rendezett és kulturált körülmények között lehetne szervezni a jótékonysági akciókat, a különböző kisebb árusításokat, afféle mini piacként.

Aki itt él, az tudja, hogy ezek az apró dolgok a mindennapjainkat tennék jobbá és könnyebbé. Ehhez megvan bennem a megfelelő szakértelem és az az eltántoríthatatlanság – az az elszántság, amelyet csak egy Dunaújvárosban felcseperedett ember érthet meg. 

A Demokratikus Koalíció jelöltjeként büszke vagyok arra, hogy a legesélyesebb baloldali jelöltként indulhatok a választáson. 

Kérdéseivel, kéréseivel, ötleteivel folyamatosan megtalál az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 30-851-7667
E-mail: [email protected]
facebook: https://www.facebook.com/huszti.zsolti 

Végezetül arra kérem, csatlakozzon Ön is a Fidesszel szembenálló többséghez, és kérem, hogy június 5-én szavazzon rám, a legesélyesebb baloldali jelöltre!