Robotépítők: nem is picit tolták túl a legózást!

Öcaline • 2016. május 8. 16:28 • Oktatás 0 8

Idén immár harmadszorra futott neki a középiskolások Lego Robotépítő Versenyének térségünk felsőoktatási intézménye: a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett megméretésen 6 iskola összesen 11 csapata futott neki a viadalnak – és a leggyorsabb csapat másfél órán belül végzett a feladattal!

Építés és programozás – idén immár harmadszorra rendezett középiskolásoknak Lego Robotépítő Versenyt a Dunaújvárosi Egyetem, tudatta műhelyünkkel Mihalovicsné Kollár Anita, az intézmény informatikai intézetének munkatársa. A verseny szervezője elmondta, ez már nem az első, középiskolákkal együtt rendezett erőpróbájuk volt, mert a Bánkival rendszeresen együtt rendezünk hasonló megméretéseket – ugyanakkor nagy örömükre szolgált, hogy szinte minden erős informatikai képzést nyújtó középiskolából érkeztek csapatok a megméretésre: a térség 6 intézményéből 11 háromfős formáció vágott neki a feladat megoldásának.

A komplex megméretés során a versenyzőknek meg kellett tervezniük egy jármű vázát, ugyanakkor a berendezésbe épített, a haladást irányító számítógép programozása is a feladat része volt; az elkészült robotoknak egy kisebb távot kellett a lehető legkevesebb hibával teljesíteniük. Fontos volt az időtényező is, hiszen a feladat megoldására szánt időt is mérték a szervezők.
Az első helyezettnek járó tortát végül a Kereskedelmi középiskola csapata nyerte – szenzációs, 1 óra 27 perces idővel –, a második helyet a Széchenyi gimnázium triója lett (1 óra 38 perc); míg harmadik legjobb robotépítő csapatnak a Rudas egyik gárdája bizonyult.

Gratulálunk, robotépítők – szó szerint tiétek a jövő! :D

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek