Kézilabda: botlás a Debrecen ellen – és korai búcsú a dobogós álmoktól

Öcaline • 2016. április 20. 20:11 • Sport 0 3

Ötgólos vezetéssel vágott neki a Debrecen elleni negyeddöntőnek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a rájátszásban, de sajnos a folytatás nem a dunaújvárosi tábor szája íze szerint alakult: csapatunk az alföldi alakulat otthonában 28-23 arányú vereséget szenvedett, és már csak a helyosztók során vehet részt a bajnoki küzdelmekben. 

Kemény csatát ígért Debrecenben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vendégjátéka – a bajnokság negyeddöntőjének visszavágóján a Zovko-gárda ugyan ötgólos előnyből várhatta a találkozót, de egyáltalán nem lehettünk nyugodtak a 29-24 arányú vezetés birtokában.
Ahogy azt sejteni lehetett, kemény támadásokkal ugrott együttesünknek a hazai gárda, és bár az első találatot mi vittük be, ezt követően a Debrecen percei következtek – előbb egyenlített, majd két góllal el is lépett a hazai gárda (3-1).  A félidő derekára összekapta magát a Kohász, a remekül harcoló Kovács vezényletével nemcsak egalizált együttesünk, de a 15. percre újra vezetést szerzett – sőt, két góllal is meglépett ellenfelétől (5-7).
A folytatásban is jól tartotta magát együttesünk, és bár nem volt esély arra, hogy tovább növelje az előnyét, taktikusan őrizte az első meccsen kivívott előnyét a DKKA. A játékrész végére lanyhult ugyan a figyelem, de még semmi sem dőlt el – a félidei szünetre 14-14 arányú döntetlennel vonulhattak a csapatok.
Sajnos amilyen keményen kontrollálta a meccset a Kohász az első felvonás második felében, annyira elrontotta a folytatást együttesünk: a hazaiak a játékrész első perceiben egy 4-0-s sorozattal lepték meg a mieinket, és a korábban emlegetett ötgólos előny pillanatok alatt közel nullára olvadt (18-14). Zdravko Zolvko időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat, és bár a folytatásban is sokat hibázott együttesünk, újra sikerült közelebb kerülnie a lelkesen és keményen küzdő hazai gárdához. Ez a fellángolás azonban nem tartott sokáig, újra átvette az irányítást az ellenfél, és ismét minimálisra csökkent az összesített Kohász-előny (21-18).
Nem is hagyták kihasználatlanul a kínálkozó lehetőséget a hazaiak: kegyetlenül megbüntették a mieink hibáit, a kimaradó ziccereket, és tíz perccel a játék vége előtt először hozta egyenlőre az állást (26-21). Ekkor már a gólarány miatt is izgulhattunk, ugyanakkor az is érezhető volt, nem kéne más, csak egy jó adag összpontosítás és fegyelem – ez a két tényező viszont sajnos hiányzott ma este a mieink játékából. Így fordulhatott elő, hogy bár bőven kapott esélyt mind a szépítésre, mind a gólarány javítására együttesünk, tíz perc alatt mindössze két találatra futotta, ráadásul 28-23 után már egyetlen gólocskát sem sikerült a debreceni kapuba varázsolni. Maradt a differencia, ráadásul az idegenben lőtt több góllal a Debrecen került a legjobb négy közé, így csapatunk korán búcsúzott a dobogós álmoktól.
És az hagyján, hogy innentől már csak az ötödik helyért küzdhetnek a kohászlányok – a megcélzott harmadik helyhez mérten ez mindenképpen visszalépés –, de az EHF Kupa döntője előtt komoly figyelmeztetés is, hiszen ezzel a mutatóval a nemzetközi porond is távoli ábránd lehet csak a következő szezonban.

És, valljuk meg, ez borzalmas csalódás lenne...

DVSC-TVP – Dunaújvárosi Kohász KA 
28-23
(14-14) összesítésben 52-52, idegenben lőtt több góllal a Debrecen a továbbjutó

A Kohász gólszerzői: Kovács 12, Triscsuk 5, Azari 2, Szalai 2, Takács D., Bulath.

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek