Rongálás a Szórádon: "ez várt ma reggel..."

Öcaline • 2016. április 1. 17:35 • Közösség 0 159

A Vészhelyzet Dunaújváros (VéD) hasábjaira posztolták K. levelét – két okból döntöttem a publikálás mellett: az egyik, hogy nagyon is élő (ráadásul egyáltalán nem egyedi) problémára figyelmeztet, a másik, hogy bár evidensen bevillan a "bosszúállás" opciója, K. megoldása példás önfegyelem mellett az egyetlen hatékony és vállalható tippel szolgál. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ideje lenne mindezek nyomán csírájában és az okozói oldalon elfojtani az indulatokat. 

Ma már a második betűhív közlésünk következik, az előjelek természetesen ellentétesek: míg az Újtelep Csoport nemes közösségi kezdeményezését örömmel publikáltam, döbbenettel vegyes szomorúsággal idézem K. levelét – a jegyzetet a Vészhelyzet Dunaújváros (VéD) face-csoport oldalára pattintották ma, nagyon nagyot futott, nem alaptalanul.

Az Az "áldozat" és a földön a rongáláshoz használt kő... (K. képei)

A bevezetőben emlegetett két tényező mellett fontos lehet az is, hogy egyre többször találkozunk hasonló problémafelvetésekkel – ez mindenképpen a citoyen öntudat erősödését jelzi, ráadásul K. megoldási javaslata szerény álláspontom szerint az egyetlen tökéletes válasz egy ilyen barbár cselekedetre. Olvassátok csak!

Ez várt ma  (csütörtökön – NyZs Öcaline) reggel. Egy kedves úriember betörte a szélvédőmet az elmúlt éjszaka folyamán. Szerencsére megvan, ki volt. Az eset Dunaújvárosban történt, a Szórád Márton út 44 szám előtt. Tegnap este, mikor hazaértem, fenyegetőzött az autó felgyújtásával illetve egyéb szép szavakkal illetett engem. Csupán azért, mert éppen be volt drogozva, rúgva vagy fene tudja miért. A vicc az egészben, hogy a rendőrök elmondása szerint rettegésben tartja az 42 házszám lakóit, de nem tudnak vele mit tenni. Esetleg ha megosztjátok a posztot, szívesen várom olyan emberek jelentkezését, akinek problémája van az illetővel, hátha együttes erővel el tudjuk érni a hatóságoknál, hogy legyen következménye garázdaságainak. Köszönöm, hogy elolvastátok!

Én meg köszönöm, hogy közreadhattam!

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek