Futsal: kiütéses sikerrel köszörült a csorbán a Dunaferr

Öcaline • 2016. március 17. 21:40 • Sport 0 24

Fölényes győzelemmel javított mérlegén a Dunaferr DF Renalpin együttese a Déli FC ellen a sportcsarnokban ma este: együttesünk végig dominált a meccsen, és kiütéses, 10-0 arányú diadallal biztosította be negyedik helyét az alapszakasz utolsó előtti fordulójában. Szép volt fiúk – csak így tovább!

A Nyírgyulaj elleni váratlan botlást is igyekezett jóvá tenni együttesünk a Soroksár elleni találkozón – ahol egyébként mindenképpen a mieink számítottak esélyesnek. Az alapszakasz utolsó hazai összecsapása a jó esélyek és szép remények ellenére nem kezdődött valami fényesen: az első percekben főként a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, és bár a DF dominált, csak nem akart megszületni a vezető találat.

Több ziccert is elpuskáztak Fehér Zsolt tanítványai, mígnem a 10. percben megtört a jég: Horváth Norbert egy szép szóló után szerezte meg a Dunaferr vezető találatát (1-0). A gól szerencsére megnyugtatta a mieinket, szebb, tempósabb, ötletesebb és veszélyesebb játékra váltott a hazai gárda, nem is eredmény nélkül: Varga, majd az alapszakasz gólkirályi címére is jó esélyekkel pályázó Hosszú találatával percek alatt megnyugtatóvá is vált a dunaújvárosi vezetés (3-0). Erre tettek még rá egy, pontosabban két lapáttal a fiúk a félidei szünetig – előbb Nagy érdekes megoldása, majd Klacsák gólja révén sodródott már az első játékrész végén a kiütés szélére a Déli FC (5-0).
A második felvonást szerencsére pont ott kezdték a mieink, ahol az elsőt abbahagyták: előbb Varga duplázott, majd Nagy Attila egy remekül kivitelezett figura végén szép perdítése nyomán számoltak hétig a Vasas gárdájára (7-0). Ráadásul Nagy a harmadik találatát is följegyezhette, majd újra Hosszú góljának örülhetett a közönség (9-0).
Az utolsó percekben picit visszavett a tempóból együttesünk, jobbára arra figyelve, hogy nullára hozza a meccset – ezzel együtt persze a góllövésről sem tett le a csapat, egy szép szögletvariáció végén Aradit találta üresen a labda, és csapatkapitányunk nem hibázott (10-0). Az utolsó percek is lelkes játékkal és fegyelmezett védőmunkával teltek, így végül kapott gól nélkül, kiütéses, 10-0 arányú győzelemmel köszörülte ki a csorbát a Dunaferr!

Szép volt fiúk, csak így tovább a rájátszásban is!

Dunaferr DF Renalpin – Déli FC
10-0
(5-0)

A Dunaferr gólszerzői: Nagy 3, Varga 2, Hosszú 2, Horváth N., Klacsák, Aradi.

Hírmix:a nap tartalmai egy helyen 

21.40 Futsal: kiütéses sikerrel köszörült a csorbán a Dunaferr >>

19.53 Röplabda: hajszálra a bravúrtól – de másodszor is vereség a Vegyész ellen >>

UPDATE 15.40 Bojkottra hív a közösség/közönség! >>

12.21 Közgyűlés: na, ki lett a Bartók kamaraszínház új igazgatója? >>

11.18 Zsaruhír: bunyó az áruházban, kihűlésveszély az utcán >>

10.32 Sporttábor: két fontos meccs következik >>

9.35 Filmtábor: Zoolander No2. >>

9.07 Ez már talán tényleg tavasz - szép napot Dunaújváros! >>

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

Kommentek