Csalók vagy betörők? – "Bekopogtattak hozzám is"

Dávid • 2016. február 24. 15:27 • Közösség 0 116

Riasztó élménybeszámolóval kereste meg hírújságunkat egyik hűséges olvasónk, Enikő. Arról már korábban beszámoltunk szintén egy olvasói jelzés nyomán: több embernél próbálkoznak mostanság a „szerelők”. Úgy tűnik: nem álltak le – a módszer változatlan, csak a helyszín módosult: immáron a város túlsó felén kopogtatnak a rejtélyes figurák. 

 

Enikő nem nyitott ajtót a „szerelőknek” tegnap, de lapunknak elárulta: szomszédjainál is bepróbálkoztak a fenegyerekek. Míg a múltkori olvasói jelzés a Béke városrészből futott be szerkesztőségünkhöz, addig a mostani már a város túloldaláról, az Október 23. térről érkezett. Az ominózus társasház közös képviselője még korábban nyomatékosította Enikőéknek: ha bármelyik szolgáltató ellenőrzést, korszerűsítést vagy éppen leolvasást szeretne teljesíteni, időben és pláne hivatalos formában jelezni fogja feléjük. Enikő közös képviselője pedig nem jelzett előre, előzetes tájékoztatás híján pedig egészen egyszerűen és evidensen nem nyitott ajtót a kopogtatóknak. 

 

Hogy csalók vagy éppen betörők próbálkoznak-e, nem tudjuk. Olvasóink sem tudják. Annyi bizonyos: hírújságunk január végén karolta fel a témát, akkor szerkesztőségünk (Öcaline főszerkesztő kollégám jóvoltából)  a rendőrök figyelmét is felhívtuk az olvasónktól származó riasztó történetre. 

 

Közösségi híroldalunk már eddig is számos ügy mellett kiállt, a nyilvánosság ereje által pedig hűen képviselt. Nem lesz ez másként a továbbiakban sem, persze ez már nem csak rajtunk áll.
Támogasd a város egyetlen pártfüggetlen, merészen kritikus,
interpretatív, lokálpatrióta indíttatású, közösségi
médiaműhelyét az alábbi bankszámlaszámra utalva:
 

10918001-00000063-65250016



Létünk lett a tét ugyanis. És nélküled nincs tovább!

Hírmix: a nap hírei egy helyen 

19.50 Dr. Senki újra támad: Pillanat-szökőkút >>

19.27 Témahét: tojásképek után a tavasz hírnökei >>

17.29 SzeKa: Tíz intézkedés, melyek teljessé teszik majd az Orbán-rezsim abszurditását >>

16.54 A szakmájuk kiváló tanulói: tizenkilenc dunaújvárosi a döntő felé  >>

 

15:27 Csalók vagy betörők? – „Bekopogtattak hozzám is” >>

14:33 Lánglovagok: fejlődés és megújulás a hatékonyságnövelés jegyében >>

11:47 Zsaruk: 40 rugóval és dohánnyal távoztak a fiatalok >>

09:59 Zsaruk: elgurították a talicskát, teli fémhulladékkal >> 

09:22 Ma is dübörgünk – kezdünk! >>

 

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

Kommentek