A szakmájuk kiváló tanulói: tizenkilenc dunaújvárosi a döntő felé
Nyitó - és címlapképünk illusztráció (Castellum-archív)
Eminens nebulókból bizony nincs hiány mifelénk – jól mutatja ezt a „Szakma Kiváló Tanulója Verseny” és az „Országos Szakmai Tanulmányi Verseny” első fordulójának biztató eredményei. Szeretett városunk jó hírét 4 iskola viheti előbb a második fordulóba, majd egyenesen a fináléba. Jár a pacsi, skacok! Mindenkinek!
Kitettek magukért a Dunaferr, a Hild, a Lorántffy, valamint a Kereskedelmi iskola tanulói, akik belevágtak a fentebb nevesített gigászi megmérettetésbe. Városunkból minden eddiginél többen, 167 tanuló jelentkezett a nívós versenyre. Közülük 19 versenyző jutott tovább – igaz, a fináléig hosszú még az út. Előbb ugyanis a második fordulóban kell helytállniuk a szakma kiválóságainak, s csak ezt követően kerül sor a döntőre. Az viszont vitathatatlan: a második fordulóba jutott tanulók brutálisat alkottak már eddig is. Nekik mindenképpen jár a pacsi, de valójában mindenkinek, aki egyáltalán vállalkozott a küzdelemre. Annyira bennfentes vagyok ugyanis, hogy biztosan állíthatom: az első forduló sem volt piskóta! És bár én személy szerint nem igazán preferálom a „részvétel a fontos” elvet, ezt a frázist inkább ki is dobnám a kukába, ám tény, mi való: igen, itt a részvétel is alapvetően már értékelendő. Több okból is. Például szimbolikus értelemben is dobbantottak egyet a versenyzők: jelenlétükkel egy iskolát, egy tanári kart, de továbbmegyek: konkrétan egy várost képviselt.
Ennek nyomán lássuk is az első körben remekül abszolváló tanulókat – tételes lista iskolák szerinti bontásban máris itt:
Kereskedelmi:
- Kincses Regina Krisztina (Eladó)
- Vincze Ágnes (Eladó)
Lorántffy:
- Tóth Adrienn (Női szabó)
- Méninger Regina (Női szabó)
Hild:
- Prainer Richárd (Ács)
- Hambalgó György (Ács)
- Csorbai Kornél (Magasépítő technikus)
Dunaferr:
- Matolcsi András (Automatikai technikus)
- Oláh Tamás (Épület- és szerkezetlakatos)
- Károsi Bence (Épület- és szerkezetlakatos)
- Kovács Péter (Épület- és szerkezetlakatos)
- Miklós Csaba Gergely (Épület- és szerkezetlakatos)
- Perényi Tamás (Gépi forgácsoló)
- Pál Attila (Hegesztő)
- Simon Péter (Ipari gépész)
- Dobai Márk (Ipari gépész)
- Broschek Dávid (Ipari gépész)
- Szeip Dominik (Ipari gépész)
- Miklós Dominik (Ipari gépész)
(Összegzésünk a DKIK beszámolója nyomán készült, nyitó - és címlapképünk pedig illusztráció csupán.)
Társadalmunk létének, létminőségének kulcsa az oktatás minőségében rejlik. A tudás nem pusztán hatalom, de mindennek az alapja. Híroldalunk ezt a felfogást képviseli, s ennek mentén igyekszünk az oktatással foglalkozni is. Ám nélküled nincs tovább – rendszeres utalások nélkül könnyen lehet, bezár a bazár.
Támogasd a város egyetlen pártfüggetlen,
merészen kritikus, interpretatív médiaműhelyét
az alábbi bankszámlaszámra utalva:
10918001-00000063-65250016
Hírmix: a nap hírei egy helyen
19.50 Dr. Senki újra támad: Pillanat-szökőkút >>
19.27 Témahét: tojásképek után a tavasz hírnökei >>
17.29 SzeKa: Tíz intézkedés, melyek teljessé teszik majd az Orbán-rezsim abszurditását >>
16.54 A szakmájuk kiváló tanulói: tizenkilenc dunaújvárosi a döntő felé >>
15:27 Csalók vagy betörők? – „Bekopogtattak hozzám is” >>
14:33 Lánglovagok: fejlődés és megújulás a hatékonyságnövelés jegyében >>
11:47 Zsaruk: 40 rugóval és dohánnyal távoztak a fiatalok >>
09:59 Zsaruk: elgurították a talicskát, teli fémhulladékkal >>
09:22 Ma is dübörgünk – kezdünk! >>