Kockás inges tanárok, diákok, szevasztok! (FELHÍVÁS)

Öcaline • 2016. február 19. 09:46 • Oktatás 0 26

Dunaújvárosi diákok és tanárok is csatlakoztak az országosra duzzadt tiltakozó akcióhoz már korábban is, és híreink szerint több intézményben dívik ma a kockás ing viselete, mint azt más hétköznapokon megszokhattuk. A "Nincsen hatalmad fölöttem!" szellemében fordulunk felhívással mindenkihez – küldjetek képet, és mi jól kitesszük ide! (A felhívás nyomán bővülő állományt nap közben folyamatosan frissítjük!)

A hasábjainkon is megénekelt tiltakozási hullám, a remek vendégposzttal zengetett pedagógustüntetés után újabb országos akció bontakozik. Az elbaltázott kormányzati visszhang (a borostás és kockás inges tanárokról, ugyebár...), majd Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója remek, David Bowie-idézettel súlyosbított videóüzenete nyomán ma országszerte kockás ingben mentek iskolába a tiltakozó tanárok és a hozzájuk csatlakozó diákok is. 

Dunaújvárosi intézmények is bekapcsolódtak az akcióba, és bár vérzik a szívem, de még én se vagyok arra képes, hogy egyszerre mindenütt ott legyek – viszont boldogan megadom a lehetőséget arra, hogy a Castellum hasábjain is szerepeljenek a közös fotók. Figyelem, fontos – kockás ing kötelező, borosta opcionális! 
A képeket honlapunk face-felületére küldjétek, vagy nekem közvetlenül privát üzenetként. Ha kérhetem, a képek minimum 800 pixel szélesek, fekvő formátumúak legyenek! Az állomány folyamatosan frissül!

Legyetek bátrak! Hogy is szól a Bowie-idézet? "Nincsen hatalmad fölöttem!"

11.15 Tadámm!!!!! Itt az első kép!

A Széchenyi gimnazistái és tanárai álltak össze egy remek és szó szerint tömeges csoportképre délelőtt, a fotó készítője Palkó Panka, a a képet posztolta a Diákok a kockásingért című face-esemény gyűjteményébe is!

Köszönet!!! És várjuk a folytatást, várjuk a képeket!

13.27 Két fotó a Rudasból - tömegméretek!

Remek képpárt küldött Kurucz Gergely, a Rudas középiskola tanára, aki egyfelől egy osztályképpel, másrészt egy nagy tablóval tisztelte meg a Castellum.do szerkesztőségét (a fotókat Borka Georgina készítette, neki külön is köszönjük). Egyébként különösen ez utóbbi jelzi nagyon pontosan, milyen szintű a tiltakozás támogatottsága a leginkább érintettek, vagyis a diákok és a pedagógusok körében. 

Persze Balog miniszternek ehhez is lesz majd valami királyságos hozzáfűznivalója, ugye, kedves nemzetrontó kollégák? :DDDD

16.32 Kép az Aranyból - és a Telekitől!

Tökéletes képpárral frissíthetjük állományunkat az Arany János iskola kollektívája jóvoltából, ráadásul Németh Márta nem csupán egy iskolai fotóval örvendeztette meg műhelyünket: a dunaújvárosi intézmény képviselői is jelen vannak ugyanis a PDSZ most is tartó kongresszusán, ám előtte fölkeresték a Teleki gimnáziumot, és a szolidaritás virágait is elhelyezték a kerítésnél.

Ahonnan, ezen már egyáltalán nem lepődtem meg, szintén nem hiányozhattak a kockás ingek! Időközben befutott Németh Márta friss helyzetjelentése is - a PDSZ tanácskozásán "mindenki kockásban van". Amint megérkezik a kép, lövöm! (UPDATE: itt is van!)

 

A jelszó változatlan: "Nincsen hatalmad fölöttem!"

 

 

(Az összegzést indító címlap- és nyitóképért L-nek jár ismeretlenül is nagy-nagy köszönet!)

Hírmix:  a nap hírei egy helyen 

11.54 Közvilágítás: oknyomozó riport az Indexen – kötelező! >>

10.44 Makronauta: Tofukészítés >>

9.46 Kockás inges tanárok, diákok, szevasztok! (FELHÍVÁS) >>

9.10 Rajz a víztükrön – szép napot, jó hétvégét Dunaújváros! >>

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

 

 

 

Kommentek