Hiperszubjektív és bevallottan érzelmi alapon is igen-igen elfogult beszámoló landolt a Castellum.do műhelyében a Kossuth téren rendezett szombati pedagógustüntetésről. Horváth Éva, a PDSZ városi ügyvivője és Németh Márta, az Arany János iskola szakszervezeti csoportjának vezetője osztotta meg élményeit veletek! Köszönet érte!

Úgy éreztük, írnunk kell róla! Életünk (eddigi) legnagyobb, legjobb, legfelemelőbb tüntetéséről!
Elkezdtük megfogalmazni a szabatos és – ahogy tanultuk – kerek mondatokat...
De nem! Így nem megy!

Hát írjuk azt, amit éreztünk, amit megéltünk 2016. február 13-án, szombaton A TÜNTETÉSEN. Így nagybetűvel! Írjuk néhol kapkodva, vázlatpontokban, címszavakban – ahogy éreztük.

A teljességhez tartozik, hogy tapasztalt, sokat látott tüntetők vagyunk. Több alkalommal vonultunk, gyülekeztünk már, vittünk transzparenst, zászlót, viseltünk mellényt, sípoltunk az elmúlt években. Több pedagógusdemonstráción vettünk részt, de ilyen jól szervezett, tartalmas, nagyhatású még eddig egyik sem volt! Nagyon szerettük volna, hogy most sokan legyünk!

De ekkora tömegre csak a legmerészebb álmainkban gondoltunk! (110 buszt indított vidékről csak a PSZ!) A Kossuth tér teljesen megtelt! És bár végig esett az eső, és fájtak a csípő- és a térdízületeink, semmiért nem adnánk, hogy ott lehettünk, hogy azt érezhettük, hogy most valami nagyon fontos történik – hogy ehhez fogható még soha sem volt, hogy ez a délelőtt valami fontos történéssorozat kezdete!

A tüntetés elején

Jászai Mari tér, esik, sokan vagyunk, nagyon sokan. (Jézusom, hogy találjuk meg egymást?)
A három buszból álló dunaújvárosi különítmény már a rakparti kiszállás után felbomlott az emberáradatban. (Nehezíti egymás felismerését az esőkabát és az esernyő is!)
Tűzoltózenekar fújja rendületlenül – szeretjük, jó a hangulat. Bicikli csengők, sípok, mindenki vidám, ismeretlenül is mosolygunk egymásra! Az első felemelő pillanatok: nem vagyunk egyedül, és még ebben a végtelenül elszomorító helyzetben is megőriztük a mosolyt! 
Elindul a menet, de ebből, mi csak a PSZ-es zászlók tetejét látjuk. Várakozunk, sípolunk, csöngetünk, nevetünk. A fényképezőt nem merem elővenni, nem tudom, hány méterig vízálló? Végre mi is elindulunk; előttünk, mögöttünk, mellettünk: emberek. Sokan! Zászlók, feliratok, kötények, mellények.  
Jó így, együtt menni. Csöngetünk, sípolunk, beszélgetünk, törölgetjük magunkról az esővizet. Érezzük, hogy sokan vagyunk, de szeretnénk tudni, mennyien! A járda szélén álló szimpatikus családtól megkérdezzük: 
– Régóta itt állnak? 
– Igen. 
– Látták a menet elejét? 
– Igen. 
– Mennyien vagyunk? 
– Rengetegen! 
Összenevetünk! 
Mivel nem egyenes vonalban halad a menet, átnézünk az U betű másik szárába: Jé, már ott megy az eleje! Ők már el is érik a Kossuth teret!

Aztán mi is megérkezünk  

Eső (még mindig szakad), zene (jó: klasszikus, dúdolható, gondolatébresztő). És: sok-sok ember! Megint elvesztünk néhány buszos társat, ahogy igyekszünk a színpad felé. Már tizenegy óra, de megtudjuk a hangszóróból, hogy a kezdés csúszik, mert a Kossuth téri metróban még rengeteg ember várakozik. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan vagyunk – hallatszik a hangszóróból, de a mozgólépcsők nem győzik a tömeget felszállítani, és kérnek minket, hogy tömörüljünk összébb, hogy ők is elférjenek. Ezt a bejelentést még néhányszor megismétlik! Mi is örülünk, és türelmesen várunk. Egyáltalán: mindenki türelmes, kedves, udvarias, bent állunk a tér közepén, hatalmas tömegben s eszünkbe nem jut félni, tartani valamitől! Sőt! 

Aztán végre elkezdődik: bejelentik az első hozzászólót. Lelombozódunk: és a Himnusz? Úgy volt, hogy azzal kezdünk! De kiderül, hogy csak felsorolják az összes szónokot és utána tényleg elénekeljük, ennyien, közösen, együtt a Himnuszt! Mindenki meghatott körülöttünk, mi is! És akkor következnek a nagyon jó, tartalmas, lelkesítő, katartikus beszédek. Jó a hangosítás – meg a kivetítők, a menet biztosítása, terelése, a szervezés úgy egyáltalán: minden működik! –, mindent hallunk és látunk. Azaz csak látnánk, ha nem lennénk ilyen sokan, ha nem lenne ennyi esernyő, ha nem állnának előttünk ilyen magas emberek! De nem zúgolódunk, örülünk, hogy ott vagyunk, és örülünk a tömegnek! Élvezzük az intelligens, művelt, okos emberek beszédét a pódiumon, akik szakmai érzékenységgel, hihetetlen alázattal, komplex problémalátással, és elképesztő szellemi erővel nyilatkoznak meg! Kedvencünk a tizenhét éves, irigylésre méltóan lelkes diák és a rendkívül szellemesen, humorosan megszólaló szülő. Többször elsírjuk magunkat és többször felnevetünk, és ezzel nem vagyunk egyedül. Megint bebizonyosodik: jó, hogy nem veszítettük el a humorérzékünket, tudunk nevetni a szomorú igazságokon is!

A beszédek hallgatása, átélése közben észrevesszük, hogy tanúi vagyunk egy újfajta közösségi összefogásnak, ahol az emberek felismerik, hogy van olyan összetartó erő, ami meghatároz minket: gyermekeink élete, az ország jövője!

Mindjárt vége: Szózat, együtt, megint – közös, egyszerre megható és felemelő éneklés.
És akkor Sándor Mária (van-e ki e nevet nem ismeri) javaslatára 5 perces némasággal bizonyítjuk, hogy nem "balhézni" jöttünk. Őszintén szólva első hallásra abszurd ötletnek tűnt a két órás, szakadó esőben eltöltött ácsorgás után még öt perc néma ottmaradást kérni az átfázott tömegtől – de működik: megtörténik a közös csoda!

Ez a tüntetés visszaadta a hitünket, és most úgy látjuk, hogy van esély az összefogásra. A fekete ruhás nővér kezdeményezésével egyetértve javasoljuk, hogy az összefogás látható jeleként mindenki tűzzön egy fehér szalagot a fekete mellé, fonódjon össze a két szalag és "mi kimondjuk feketén-fehéren, hogy nem engedünk a diktatúrának"!

Hazafelé a buszban

megköszöntük a minket támogató, nem pedagógus utas- és "tüntetéstársainknak", hogy velünk voltak. Hazaérkezés után sem kellett leszállnunk a fellegekből, mert azzal fogadtak a nem pedagógus barátaink, hogy többször sírtak, miközben nézték az ATV közvetítését az eseményről!  
Megbetegedett kolléganőnk, (szintén tapasztalt tüntető) telefonos üzenetével zárjuk a beszámolót:

"Köszönöm, hogy értem is fagyoskodtatok!"

Horváth Éva, a PDSZ városi ügyvivője
Németh Márta, az Arany János iskola PDSZ-csoportjának vezetője

(A fotókat Józsa Róbertnek és Németh Mártának köszönjük nagyon! Az összegzésben emlegetett szülői hozzászólás vágatlan verzióját itt hallhatjátok! Hibátlan)

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:

Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016